Múlt századi császári luxus a Budapestről induló nosztalgiavonaton

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Bemutatták annak a luxus nosztalgiavonatnak a vagonjait Budapesten, amely az egykori osztrák-magyar monarchia fővárosai között szállítja majd a turistákat jövő évtől.

Ünnepélyes keretek között, tűzoltózenekari kísérettel várták a fővárosi Nyugati pályaudvarra nyolcvanöt utassal érkező Majestic Imperator-Train de Luxe osztrák nosztalgiavonatot vasárnap. Kovács Balázs, a Magyar Turizmus Zrt. ausztriai képviseletének vezetője az alkalomból szervezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy bár a Majestic Imperator nevű cég modernizált császári luxusvagonjai már 1991 óta szolgálják a turisták igényeit, Magyarországra eddig csak időnként, egy-egy napos utakra érkeztek. Ezért a jövőben a magyar turizmus képviselőivel és szereplőivel együttműködve szeretnék rendszeressé tenné és több naposra kibővíteni a Budapest-Bécs közötti utakat.

MTI
Császári luxus az egykori Monarchia fővárosai között

Terveik szerint 2011 májusától indítanának charter- vagy menetrend szerinti luxusjáratokat, amelyek összekötnék a két, történelmében és kultúrájában is sok hasonlóságot mutató fővárost.

Johann Narrenhofer, az Osztrák Szövetségi Vasutak nosztalgiavonatokért felelős igazgatója közölte, hogy a Magyarország és Ausztria közötti vonal kiszolgálására összesen tizenegy felújított kocsi készül el egy éven belül: a normál vagonokat Csehországban építik át az egykori  királyi és császári szalonvagonok terveinek megfelelően.

A Majestic Imperator nevű céget Gottfried O. Rieck alapította még 1991-ben, amikor megvalósította álmát: életre keltette I. Ferenc József és felesége, Erzsébet egykori királyi és császári szalonvonatát, és ezzel lehetővé tette a régi hagyományok szerinti luxusutazást modern kényelemmel kombinálva. Saját vasúti kocsik elkészítéséhez egy 1905-ös évjáratú, négytengelyű személyszállító kocsit újítottak fel egy 1891-es királyi és császári udvari szalonvonat tervei alapján.

MTI
Az étkezőkocsi - egyelőre libériás utaskísérők nélkül

A nagy érdeklődés hatására 1998-ra hat kocsira bővítették a luxusszerelvények számát, összesen százötven vendégnek biztosítva helyet. Mindegyik vagonhoz vörös szőnyeg vezet, a libériás utaskísérők pezsgővel fogadják a vendégeket. A vagonok saját konyhával és bárral rendelkeznek, puha perzsaszőnyegek, kristálypoharak, sőt a császári család személyes vagyonából származó kiállítási tárgyak gyönyörködtetik az utasokat.

A bérelt kocsik igény szerint vontathatók nosztalgia vagy modern mozdonnyal, és menetrend szerinti normál vonatokhoz is csatlakoztathatók.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5