Bíróság előtt Kína egykor leggazdagabb embere

Címkék: Kína, gazdag, per

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Vesztegetés és illegális üzleti tevékenység miatt vádat emeltek Kína egykor volt leggazdagabb embere, a Gome cég alapítója, Huang Kuang-jü (Huang Guangyu) ellen - adta hírül a kínai média hétfőn.

A háztartási gépek, berendezések forgalmazására alapított óráscég, a Gome alapítója, Kína egykor leggazdagabb embere ellen vesztegetés, bennfentes kereskedelem és törvénytelen üzleti magatartás a vád. A negyvenesztendős Huang 14 hónapja volt előzetes letartóztatásban, és ügyét egy fővárosi bíróság tárgyalja.

Forbes.com
A vádak között a vesztegetés is szerepel

Az eddigi hírekből arra lehet következtetni, hogy egyebek mellett két kínai vállalat kereskedelmi tevékenységének törvénytelen befolyásolásával gyanúsítják.

Huangot egykor "árgyilkosnak" is hívták, amiért elektronikai termékeket kínáló hálózatát alacsony áraival rövid idő alatt népszerűvé tette. A Hurun Report legutoljára 2008-ban mutatta ki a leggazdagabb kínaiként, de 2004-ben és 2005-ben is első helyen szerepelt az egyre növekvő számú kínai dollármilliárdosok között. Vagyonát a 2008-as októberi becslések 6,3 milliárd dollárra tették, ugyanakkor a Hurun 2009-es listáján "Huang és családja" már a 17. helyre szorult vissza 3,4 milliárd dollár értékű becsült vagyonnal. A csökkenésben nyilvánvaló szerepe volt az ellene folyó eljárásnak.

Huangot 2008. november végén vették őrizetbe, majd ezt követően tavaly januárban lemondott a Gome igazgató elnökségéről. A 2004 óta Hongkongban bejegyzett cég papírjainak kereskedését a nyomozás kezdetekor felfüggesztették, majd júniusban újraindították.

Ügyével összefüggésben, vesztegetés gyanúja miatt két vezető állású politikus is bukott, köztük a közbiztonsági minisztérium miniszter-helyettese.

A középiskolából kimaradó Huang 16 évesen kezdte pályafutását egy pekingi elárusító bódéban, ahol olyan rádiókat és apró műszaki cikkeket árult, amelyeket egy szülőföldjéhez közeli Kuangtung (Guangdong) tartományi gyárból vásárolt.

Az 1987-ben Pekingben alapított Gome csoport működteti ma is Kína legnagyobb műszaki áruházláncát, 200 városban több mint 1200 üzlettel.

Huangot a kínai média korábban mintavállalkozónak mutatta be, aki a semmiből indult, és sikeresen kihasználta a több évtizedes kínai gazdasági reform nyújtotta lehetőségeket.

A Huang elleni vádemelés azt "üzeni" a hatalmas vagyonra szert tett kínai magánvállalkozóknak, hogy az igazságszolgáltatás számára nem csak a politikusok, hanem a leggazdagabb üzletemberek körei sem sérthetetlenek.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5