Kűrruha divattrendek 2010-ben

Címkék: divat, trend, jég

Varga Viktória

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A műkorcsolya és jégtánc a téli olimpiák leglátványosabb versenyei közé tartoznak. A sportolók hihetetlen tudásán kívül maguk a kosztümök is bámulatra méltók. Arra keressük a választ, hogy mik a 2010-es divattrendek a jégen, és hogy mennyire a kűrruha teszi a jégtáncost.

Kűrruhát tervezni igazi kihívás. Ezt még a sztárdizájner, Vera Wang is így érzi, annak ellenére, hogy az esküvőiruha-tervezés nehéz műfajában verhetetlen. Ám nem kell egészen Amerikáig mennünk ahhoz, hogy profi kűrruhatervezőt találjunk, hiszen világklasszis műkorcsolyázónőnk, Regőczy Krisztina és jégtáncbeli partnere, Sallai András "fellépőruháit" magyar mester álmodta meg.


Vogel Erik díszlet- és jelmeztervezőnek amellett, hogy a magyar színházi élet legendáinak - például Honthy Hannának vagy Karády Katalinnak - készített fellépőruhákat, szakmai kihívást jelentett a jégtáncospár felöltöztetése. Alkotásaihoz egyenesen a divat fővárosából, Párizsból hozatott elasztikus és flitteres anyagokat. Akkoriban Magyarországon ugyanis ilyesmit nem lehetett kapni, igazi különlegességnek számított, ahogyan az is, hogy Vogel Erik a férfi nadrágjának anyagával a korcsolyát is beborította.

Megcsillantott tudás és flitterek

A kényelem ezeknél a ruháknál nagyon fontos szempont, hiszen sokszor kitekeredett pózokat vesznek fel a jégen a párok, a strapát pedig jól kell bírnia az öltözéknek. Éppen emiatt felkapott anyag a rugalmas és testhezálló lycra.

A hatalmas pályán a párok egészen picinek tűnnek, tudásukon kívül valamivel fel kell hívniuk magukra a figyelmet, és leginkább a csillogást választják. A kűrruhák tele vannak flitterekkel és kristályokkal, utóbbi lehet akár Swarovski is, de ez alaposan megdobja a ruha árat.

A kűrruhadivat természetesen folyamatosan változik, újítások itt is akadnak szép számmal. Talán a legutóbbi világszintű megmérettetés öltözékei alapján lehet következtetni arra, hogy mi számít majd trendinek a mostani téli olimpián. Megnéztük, hogy a tavalyi Los Angeles-i műkorcsolya- és jégtánc-világbajnokságon melyek voltak a legmeghatározóbb stílusjegyek.

Divatos volt például az aszimmetria - lehetett ilyen a szoknya alja, de a ruha ujja is -, a színátmenet, a sok-sok kristály - akár színes is - és a mélyen kivágott hátú ruha érdekes pántmegoldásokkal.

Díjnyertes jégtáncosok kűrruhái

Alaposabban most a bajnokok ruháit vesszük  szemügyre, hiszen egyértelmű, hogy a ruha ugyanúgy hozzájárult a sikereikhez, mint a szépen kivitelezett kűr. Az aranyérmes német páros, Aljona Szavcsenko-Robin Szolkowy egyik kűrruhája például színben ugyan visszafogott volt, stílusban már kevésbé.

zimbio.com
Merészség és visszafogottság egyszerre

Szavcsenko ruhája elölről szolidnak tűnt, viszont hátul volt benne egy csavar: dupla keresztpánt csillogott a hátán, mely szinte teljesen szabadon volt. Szavcsenko bordó ruhájának ellenpontja Robin Szolkowy szürke szerelése volt, egy egyszerű ing - ráadásul nyakig begombolva -, vele harmonizáló nadrággal.

A színátmenetes kűrruhára jó példa a szintén aranyérmes orosz páros, Okszana Domnyina - Makszim Szabalin kosztümje. Pontosabban csak Okszanáé, mert az ő ruhája volt kicsit batikolt hatású. Ráadásul még aszimmetrikus is, így már igazán a trendi kategóriába tartozik. Színvilága viszont elég "kopott", a legélénkebb szín benne a fáradt narancs, a legunalmasabb pedig a szürke és árnyalatai.


A harmadik világbajnok, akinek ruháját megvizsgáljuk, a koreai Ju-Na Kim. Nála a szín merész, hiszen a tűzpirosra esett a választása, a díszítés azonban kellően konszolidált: virágok és apró kövek borítják a ruhát. A ruha felül nyakba akasztható, a szoknya a bal combnál felsliccelt, ám ez klasszikus megoldásnak számít a kűrruháknál.

Jégre való divat a neten

Kűrruhát már akár az interneten is rendelhetünk, hatalmas a választék. A legizgalmasabb ruhákat a minőségi anyagokat és az aktuális, 2010-es dizájnt ígérő cégeknél találtunk, és persze ott, ahol maguk a bajnokok vásárolnak. A minden sallangtól mentes, teljesen egyszerű kűrruha 30-40 ezer forint körüli áron van, ám ha mondjuk Swarovski kristállyal kirakottat kérünk, az már százezres tétel. Ha az arányokat nézzük, a csillogó, ám nem Swarovskis díszítés kb. megkétszerezi, míg a neves kristálycég kövei megháromszorozzák az árat.

A netes katalógusokat végignézve az idei divat nagyon színesnek tűnik. Kaphatók piros, sárga, rózsaszín, kék és lila ruhák, ugyanakkor a hófehér és a fekete még mindig tarja magát. Nem is igazán a szín, inkább a különleges szabásvonal a lényeges, ez teszi látványossá, egyedivé a ruhát. És bár a jégpályán igencsak hideg van, a tervezők előszeretettel készítenek mélyen dekoltált és neccbetétes kollekciókat, a pillekönnyű anyagok és a csillogó "kőáradat" éppen csak az intim részeket takarják.

Szép esése van a bársonynak, amely ebben az esetben természetesen egy sztreccsesített verzió, hogy szépen kövesse a test vonalát. A szoknyarész mindig falatni, és nagyon vékony az anyaga, hogy a menetszélben szépen lebegjen. A szoknyák alja sokszor cakkos, minta lángnyelvekből lennének.

A kűrruha kiválasztásakor arra is kell ügyelni, hogy milyen stílusú gyakorlathoz veszi fel a versenyző. Például klasszikus zenei aláfestés esetén a romantikus ruha a legjobb választás, amely kicsit visszafogottabb szabású, díszítése elegáns, mondjuk velencei csipkevirágok, gyöngyök, színes kövek. Az ilyen jellegű fellépőruha viszont közel 400 amerikai dollár, azaz kb. 80 ezer forint.

A kűr fontos látványeleme a ruha, de az is igaz, hogy nem csak a ruha teszi az olimpikont. Ennek ellenére kíváncsian várjuk, hogy idén milyen kűrruhákban jelennek meg a jégen a bajnokok.

 

 

 

1 komment

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

lipóczki klaudia | 2012. február 5., vasárnap 18:21:45

szépek a ruhák csak kevés a választék

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5