A világ legbefolyásosabb milliárdosai

Címkék: lista, Forbes, milliárdos

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Nemcsak pénzben lehet mérni a hatalmat, persze az is szükséges hozzá. A világ legbefolyásosabb embere azonban nem feltétlenül a leggazdagabb. Lássuk, kinek szava ér a legtöbbet a politikai és az üzleti életben.

A Forbes összeállítása alapján a sort természetesen Michael Bloomberg nyitja, akit harmadszor is New York polgármesterének választottak. Az újraválasztásra legutóbb 100 millió dollárt (20 milliárd forintot) költött. Cége, a Bloomberg LP hírszolgáltatással, kábeltévé- és rádióműsorokkal, valamint magazinok kiadásával foglalkozik, így a média- és a pénzügyi hatalom egyaránt összpontosul a kezében.


A második helyen is egy politikust, az utóbbi időben állítólagos maffiakapcsolatai és törött orra miatt címlapokra kerülő Silvio Berlusconit találjuk. Bloomberghez hasonlóan televíziók, újságok és magazinok tulajdonosa, ráadásul övé az AC Milan futballcsapat is.

Vagit Alekperov, a Lukoil vezérigazgatójának hatalma az általa vezetett cég forgalmazott termékéből adódik. A világ olajszükségletének 2 százalékát állítja elő az orosz vállalat, ezzel az ország legnagyobb adófizetői. Noha jelenleg 20 százalékát birtokolja az óriáscégnek, a milliárdos 1972-ben még fúrógépkezelőként dolgozott a Kaszpi-tengeren.

Forbes
Országát akarja megújítani Saad Hariri

Carlos Slim Helu a világ harmadik leggazdagabb embere, telekommunikációs cége, az America Movil igen jól szerepelt az elmúlt években. Ötödik Libanon miniszterelnöke, Saad Hariri, aki saját bevallása szerint a polgárháborúk és az idegen hatalmak által lerombolt országot próbálja meg kemény kézzel helyrerázni.

A listán találjuk még a 78 éves Warren Buffettet, Mukesh Ambani energetikai óriásvállalati vezért, India leggazdagabb emberét, Li Ka-shing ingatlanmogult, Ázsia leggazdagabbját és egy apa-lánya párost, Edward és Abigail Johnsont, a Fidelity Investments vállalat vezetőit.

Csak utánuk következik Bill Gates, "filantróp-erőmű és szoftverszultán", a Walton család (Wal-Mart áruházlánc), Lakshmi Mittal, Larry Page és Sergey Brin Google-mogul, valamint  befektető. Tizenötödik Sebastian Pinera, Chile miniszterelnöke, a Pinochet-rezsim óta az első jobboldali vezető a dél-amerikai országban.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Cernotto

Cernotto

Világszenzáció lesz a magyar magántulajdonban lévő Szent Katalin

Fáy András restaurátorral egy 700 millió forintra taksált, és magyar tulajdonban lévő műről beszélgettünk.

Aston

Aston

Sárkányos Aston Martin csak kínaiaknak

A Dragon88 szériából csak 88 modell készül, és csak Kínában vásárolható meg.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5