Szőnyegtrendek 2010-ben

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az Első Pesti Szőnyegtársaság nagyszabású előadás keretében számol be az előző évi szakmai útjairól, valamint a világ szőnyeggyűjtői trendjeiről. Megismerhetjük az új árrekordert és az egzotikus kaukázusi szőnyegrégiókat.

Az előadás keretében egy rövid interjút vetítenek le az 1945 előtti magyar szőnyeg-aranykor utolsó élő legendájával, a Londonban élő Edmund de Unger úrral - vagyis Dr. Unger Ödönnel.

Első Pesti Szőnyegtársaság
Szőnyegek bűvöletében

Beszámolnak az új szőnyeges árrekordról, a Barodai Gyöngy szőnyegről, amelyet a Sotheby's aukciósház 2009 május 19-én Katarban 5,5 millió dollárért árverezett el, valamint a társaság azerbajdzsáni útjáról beszélnek, ami Sheki, Guba, Baku és Gabala régióin át vezetett.

Szó lesz arról a vallási kavalkádról is, amivel az észak-etiópiai, XII. századi lalibeai Szent György templom mennyezetén találkozhatunk. Az egyik félreeső templomi beugró mennyezetét Dénes Sándor fedezte fel, a falak szvasztikával borítottak, amelynek közepén a Dávid csillag, és benne a Máltai kereszt látható.

Az előadás 2010 február 17-én, 19 órakor lesz a Kogart Ház második emeletén, a belépés ingyenes.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5