Európa vezet, Magyarország sereghajtó sajtfogyasztásban

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Pontosan senki sem tudja, hol készült az első sajt a világon, de korunkban mind a sajtgyártás, mind a sajtok fogyasztása terén Európa vezet. A sajtok élettani hatásai kiemelkedőek, Magyarország mégis az utolsók között kullog a fogyasztásában.

Tény azonban az is, hogy a sajtevés területén ugyancsak nagy eltérések vannak az Európai Unió országai között - írja a Food Today című szaklap.

Egy arab legenda szerint a sajt története a következő. Valaha egy pásztor az oldalára kötött kecskegyomorban vitte a tejet, de amikor szállítmányával megérkezett, a folyékony tej helyett valamiféle fehér morzsalékot szórt ki a különös edényből: ez volt az első sajt. A történet lehet, hogy igaz, de bizonyíthatóan a legrégibb sajtot olyan egyiptomi edényben találták, amelynek kora 2300 év körüli volt.


Eltérőek a fogyasztási szokások Európában

Elisabeth Rohner-Thielen a tejjel, tejtermékekkel kapcsolatos európai adatokat gyűjtötte össze. Az Eurostat kimutatása szerint az uniós országok közül a legtöbb tejet, tejből készült ételt Finnországban, Svédországban és Írországban fogyasztják, a legkevesebbet pedig a csehek, a magyarok, a litvánok isszák és eszik.

A sajt még külön fogásként is szerepel. Azt mindenki tudja, hogy a görög, a francia, a svájci és a dán konyha használja leggyakrabban a sajtot, önállóan vagy különböző ételek ízesítésére, díszítésére. Európában a legkevesebb sajtot Magyarországon és Írországban eszik, bármilyen formában.

Pedig sokak számára a sajt a legfőbb fehérjeforrás és a kalciumbevitel legfontosabb formája. Ezek különösen a növekedéshez, a csontok és a fogak kifejlődéséhez szükségesek. Egy gyufásdoboznyi kemény sajt a felnőtt ember fehérjeszükségletének egyötödét jelenti, a tizenévesek napi kalciumigényének pedig egyharmadát.

Az a kalcium, amely tejtermék formájában kerül szervezetünkbe, sokkal könnyebben beépül a szövetekbe, mint a növényi eredetű tápanyag. A sajtban sok vitamin is van, valamint olyan nélkülözhetetlen nyomelemek, mint a cink vagy a foszfor. Aki pedig kevesebb zsírt kíván megenni a korábbinál, az felváltva többféle sajtot fogyasszon.

A sajt előnyeivel szemben gyakran elhangzik, hogy sok benne a só, ami növelheti a vérnyomást. A só a sajt készítésekor alapvető védőanyag a baktériumok ellen. Sokfelé folynak vizsgálatok a kevesebb konyhasót tartalmazó sajtok előállítására, de egyelőre azt hangsúlyozzák, hogy a sajtokban lévő kalcium és kálium a nátrium hátrányait ellensúlyozza.

A legfontosabb mindazonáltal az, hogy a kedvező tápérték mellett a különböző sajtok igen ízesek, finomak - márpedig erre is szükségünk van.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5