Két versenyző is megkapta az Év Fiatal Borásza díjat

Címkék: borász, bor, verseny, díj

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Konyári Dániel és Bolyki János lett az Év Fiatal Borásza azon az internetes közönségszavazáson, amelyet a Bor-agora klub szervezett.

A szombati budapesti díjátadó ünnepségen a szervező Ruck Levente elmondta: a két fiatal borász azonos számú szavazatot kapott. A győztesek a Vakok Speciális Szakiskolája által készített és felajánlott boroskancsókat kaptak.

konyari.hu
A Konyári család szőlőbirtoka

Konyári Dániel az MTI-nek a rendezvényen úgy fogalmazott: gyerekként belenőtt a borászatba, családi ösztönzésre választotta ezt a pályát. A régészét és a biológia - amelyek felől ifjú korában érdeklődött - hobbivá váltak.

Egyelőre még nincs saját bora, a család együtt dolgozik - tette hozzá, és azt is, hogy most kapta meg első komolyabb díját.

A rendezvényen 14 fiatal borász -  köztük Feind Péter, Frittmann Péter, ifj. Dúzsi Tamás, ifj. Kamocsay Ákos, Jekl Flóra - mutatkozott be. Ilyen díjat először idén kaphattak fiatal borászok.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5