Karácsonyi menük az éttermekben

Chilembu Krisztina

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A karácsonyi készülődésben nem mindig marad idő arra, hogy tökéletes karácsonyi menüt varázsoljunk az asztalra. Ha meg akarjuk úszni az utolsó pillanatokra halasztott vásárlást és a kapkodást, bízzuk a főzést az idén egy mesterszakácsra: foglaljunk asztalt egy étteremben, vagy vigyük haza a karácsonyi menüt. Tradicionális magyar és francia fogásokat ajánlunk időhiányban szenvedő ínyenceknek.

Lakoma szilveszterig

A Boscolo Hotel Budapest New York Palace menüjét az ünnepek után is kipróbálhatjuk, ugyanis december 20-tól egészen 30-ig felszolgálják. A New York Kávéház konyhájára a pannon alapanyagok használata és a kreatív, kézműves gasztronómia jellemző, mondta Wolf András konyhafőnök. A korábban jobban érvényesülő olasz ízek csak annyira vannak jelen az étlapon, amennyire a magyar konyhába beleolvadtak.


A New York Kávéház konyháját is kipróbálhatjuk

A személyenként 65 euróba, azaz 18 ezer forintba kerülő menü első fogása aszalt szilvával érlelt pulyka karamellizált gesztenyével, ehhez egy 2008-as Wunderlich Villányi Rizling jár. Az ízelítőt tárkonyos nyúlerőleves követi, nyúlhúsos metélttel. Nem akartak a megszokott alapanyagokkal dolgozni, így került a hozzávalók közé a századelőn még sokkal népszerűbb nyúlhús. Az ételt egy 2009-es Vesztergombi Szekszárdi Rosé kíséri.

A borjú szűzsült szintén szokatlan "köretet" kapott, vargányás bejglivel kerül a tányérra, a hozzá tartozó bor pedig a Juhász pincészet 2006-os Egri Pinot Noirja. A menüt fahéjas-almás derelye és szegfűszegfagylalt zárja, egy pohár 2007-es Tokaji Magita Cuvée a Béres Szőlőbirtokról.

Ételek a 18. századból

Akiket foglalkoztat, hogy milyen hozzávalókból készült egy karácsonyi lakoma a paprika és pulyka térhódítása előtt, december 24-én képet alkothat a polgári és az erdélyi konyháról az Alabárdos étteremben. Az ételek természetesen modern technológiával, újraértelmezve készülnek.

alabardos.hu
Így tálalják a grillezett fogast sáfrányos fehérhabbal

A Bicsár Attila konyhafőnök által összeállított menü 47 euróba (13 ezer forintba) kerül, a négy fogáson kívül a kávé és az ásványvíz árát is tartalmazza. Az előétel kacsamájtorta sütőtökkel, levesnek választhatunk pontyhalászlét haltejjel és ikrával töltött házi tésztával vagy burgonyakrémlevest vargányahabbal.

A főételek választékában olyan fogások szerepelnek, mint a grillezett fogas sáfrányos fehérbabbal, a grillezett gyöngytyúkmell és párolt gyöngytyúkcomb vajas spenóttal és vaníliás karottával, illetve a vörösboros vadmalaclapocka laskagombával és juhtúrós gombóccal. A desszert meglepetés lesz, a mini diós és mákos bejgli viszont garantált.

 

1.  Karácsonyi menük az éttermekben
2.  Francia ízek és tengeri herkentyűk

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5