Deluxe főoldal

Overdose magyar színekben versenyez tovább

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az alagi tréningpályán tartott keddi sajtótájékoztatón Overdose tulajdonosa, Mikóczy Zoltán elmondta, mindent elkövet azért, hogy az immár 5 millió eurót érő versenyló, Overdose a legjobb formában, magyar színekben állhasson rajthoz tavasszal.

A közismert körülmények között Romániában elfogott, felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt Mikóczy elmondta, hogy noha a ló trénere, Ribárszky Sándor németországi pályafutást tervez, a Nemzeti Lóverseny Kft.-vel közösen keresik a módját annak, hogy a megszokott körülmények között, Alagon készülhessen az újabb megmérettetésekre Overdose, és a trénert se kelljen lecserélni.

MTI
Overdose a munkalovasának szánt csokorból csemegéz

A sajtó képviselői - az esős idő ellenére - hosszú szünet után ismét megtekinthették a versenylovat, amelyet kivezettek felújított istállójából, majd néhány kör erejéig sétáltattak a folyamatosan villogó vakuk kereszttüzében.

A szlovák állampolgár Mikóczy Zoltán szerint amikor a börtönben híre ment, hogy ő a tulajdonosa az immár világszerte ismert csodalónak, mindjárt másképp beszéltek vele. Úgy vélte, részben a ló segítette hozzá, hogy letöltendő börtönbüntetését felfüggesztettre változtassák, ami ellen ő, illetve a Romániában csődbe ment húsüzem másik tulajdonosa is fellebbezett. Mikóczy hangsúlyozta: húsüzemük ügyvezetője megvezette, becsapta, tőrbe csalta kettőjüket.

Mikóczy arra kérte a sajtó nagy számban jelenlévő képviselőit, hogy gazdasági ügyét véletlenül se mossák össze Overdose helyzetével, illetve jövőbeni pályafutásával.

A franciaországi és angliai gyógykezelésről Alagra visszatért versenylovat a "hit, a reménység jelképének, egyfajta ikonnak" nevezte Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. igazgatója, aki úgy fogalmazott: minden létező segítséget megadnak a jövőben is ahhoz, hogy Overdose teljes nyugalomban kezdje újra az alapozást, majd az éves versenynaptár ismeretében lehetőleg már tavasszal a versenyzést. Sok múlik a következő, januári patkoláson, mert a lónak szinte újra meg kell tanulnia járni, de a sikeres rehabilitáció eredményeként jelenlegi állapota jobb, mint azt korábban hitték - tette hozzá Vajtó Lajos.

"Mindent elkövetünk, hogy Overdose a megszokott trénerével, Ribárszky Sándorral Alagon folytathassa a munkát annak ellenére, hogy a tréner németországi pályafutást tervez" - jegyezte meg a Nemzeti Lóverseny Kft. igazgatója. Az elképzelések között szerepel, hogy esetleg szlovák tréner jöjjön Alagra, de az is, hogy Overdose-t utaztassák a felkészülés bizonyos időszakaiban Németországba. Ez utóbbi megoldással kapcsolatban elhangzott: az esetleges németországi utazás csak magyar licenccel bejegyzett magyar tréner kíséretében képzelhető el.

Overdose-t, amikor kivezették istállójából, a tülekedő újságírók és a villogó vakuk sem zavarták abban, hogy néhány nyugodt kört tegyen megszokott környezetében. Az MTI-nek arra a kérdésére, hogy igazak-e a híres ló ellopásának vagy lefoglalásának eshetőségéről szóló hírek, vagyis veszélyben van-e ló, Mikóczy Zoltán egyértelmű nemmel válaszolt.

Mint mondta: Overdose értéke az oka annak, hogy nagy erőkkel őrzik. Az állítólagos adósság fejében történő lefoglalásra nincs ok, mint ahogy azt a hírt is kacsának minősítette a tulajdonos, hogy szorult helyzetében ő maga meg akarna válni világhírű lovától.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5