Kétmilliót adtak Polanski és felesége meztelen fotójáért

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Magas áron, 11 250 dollárért, több mint kétmillió forintért kelt el az a fekete-fehér fotó, amelyen Roman Polanski filmrendező és néhai felesége, Sharon Tate látható meztelenül.

A fotót a Christie's aukciósház bocsátotta árverésre New Yorkban. A helyi idő szerint hétfő este lezajlott árverést megelőzően az érdeklődők kiállításon tekinthették meg a képet.

kulturpsykologi.eu
Részlet a kétmilliót érő fotóból

A zselatinos ezüst felvétel nem sokkal azelőtt készült, hogy a nyolc és fél hónapos terhes Tate-tel végzett Charles Manson szektájának néhány tagja. Az 1969-es fotót David Bailey készítette.

A képen - amelyet csak 1988-ban, egy vándorkiállítás kedvéért hívtak elő - filmrendező és színésznő felesége deréktól fölfelé látható. Tate a profilját mutatja a kamerának, jobb karja Polanski vállán nyugszik, miközben a rendező mindkét karjával átöleli felesége testét. Mindketten a lencsébe néznek.

"Bailey jól nagyon jól ismerte Polanskit, már csak azért is, mert ő maga is foglalkozott filmezéssel" - közölte a Christie's részéről Philippe Garner.

Roman Polanskit jelenleg svájci nyaralójában tartják házi őrizetben, szeptemberben Zürichben tartóztatták le. A liliomtiprással vádolt rendező ellen három évtizede körözés van érvényben, amiért megszökött az amerikai igazságszolgáltatás elöl.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5