Egyre nagyobb sikereket ér el a magyar pálinka

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A magyar pálinkavertikum utóbbi néhány évi fejlődését méltatta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter csütörtökön Budapesten, amikor megnyitotta az agrártárca épülete előtt a III. Pálinka Árkádia rendezvényét.

A Pálinka Árkádia a december 6-ai Magyar Pálinka Napja eseménysorozat részeként kerül megrendezésre.

MTI
Gráf József kóstolt és értékelt

Az agrártárca vezetője az MTI-nek elmondat: az utóbbi hónapokban 35-40 pálinkafőzde jutott mintegy 3,5-4 milliárd forint uniós pénzhez technológiai korszerűsítésre. Ez mintegy 10 milliárd forint értékű beruházás megvalósítását tette lehetővé.

Piros László, a Pálinka Lovagrend nagymester az MTI-nek elmondta: a magyarországi szeszfogyasztás csökkenése mellett a pálinka fogyasztása emelkedett.

Az égetett szesz fogyasztása ugyan csökkent - évi 4 literről 3 liter alá -, de a pálinka részaránya 5 százalékról 25 százalékra emelkedett ezen belül. Ezt az elmúlt évek sikeres marketig kampányának tulajdonította.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5