Karácsonyi vásárlási láz fekete pénteken

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Többen vásároltak az év végi karácsonyi vásárlási szezon nyitányát jelentő fekete pénteken és az azt követő hétvégén az Egyesült Államokban, de az egy főre eső átlagosan elköltött összeg kisebb volt, mint tavaly.

Az Országos Kiskereskedelmi Szövetség (NRF) adatai szerint 195 millióan látogattak el az üzletekbe és a weboldalakra a tavalyi 172 millió után. Az átlagosan elköltött összeg azonban 372 dollárról 343 dollárra csökkent. A kiskereskedelmi összforgalom 41,2 milliárd dollár volt, hajszálnyival több csak a tavalyi 41 milliárdnál.

AFP
Keresettek voltak a tévék is

Tracy Mullin, az NRF elnöke szerint a statisztika arról tanúskodik, hogy az amerikaiak az akciós termékeket szívesen vásárolják, és nem fogják vissza magukat az olcsóbb árucikkek, például játékok, téli ruha és kisebb berendezések terén.

John Squire, a Coremetrics internetes marketingcég vezetője úgy látja, a vásárlók sokkal takarékosabbak és körültekintőbbek lettek, mindenki a legjobb vételt keresi.

A kereskedelmi láncok óvatos derűlátással reagáltak az adatokra. Egyfelől bátorítónak tartják a vásárlói szám növekedését, ugyanakkor a kisebb átlagos költekezés miatt úgy érzik, keményen meg kell dolgozniuk azért, hogy az érdeklődés fennmaradjon az ünnepek alatt. Feltételezések szerint a válság miatt sokkal óvatosabban költekező amerikai fogyasztók továbbra is az árengedményeket fogják keresni.

A "fekete péntek" hétvégéjén a vásárlók 29 százaléka látogatott el elektronikus termékeket forgalmazó áruházakba és üzletekbe, 22,9 százalékuk vett ruhát, 19,6 százalékuk élelmiszert. Minden negyedik vásárló online költötte pénzét.

A felmérések szerint a legtöbben (50,9 százalék) ruhára költöttek, a második leggyakrabban vásárolt termék könyv volt. A további legnépszerűbb termékek között voltak a nagy felbontású tévék, a laptopok és egyes játékok. Sokan "utaztak" a 10 dolláros (1800 forintos) játékokra, a 9 dolláros (1600 forintos) könyvekre és az 1000 dolláros (182 ezer forintos) síkképernyős tévékre.

Érdekes változás, hogy tavalyhoz képest többen keltek fel korán, hogy az akciós termékeket megvehessék: a vásárlók 31,2 százaléka már hajnali 5 órakor vásárolt, ez a mutató tavaly csak 23,3 százalék volt.

A "fekete péntek", illetve az azt követő hétvége az Egyesült Államokban az év végi vásárlási szezon kezdete, a forgalom jelzésértékű arra nézve, hogy a vállalatok hogyan zárhatják az évet. Az NRF várakozása szerint az ünnepi időszakban a kiskereskedelmi forgalom az idén 437,6 milliárd dollár lesz, 1 százalékkal kisebb, mint tavaly.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5