A világ legerősebb söre akkorát üt, mint az égetett szesz



Címkék: BrewDog, sör, legerősebb

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Harcászati atompingvinnek (Tactical Nuclear Penguin) nevezték el a világ legerősebb sörét. Akkorát üthet, mint az égetett szesz - állítja gyártója, egy skót sörfőzde.

A BrewDog bejelentése szerint különös nevű termékének alkoholfoka 32 százalék, vagyis nagyjából egy gyengécske agavépálinka vagy egy erősebb "kontyalávaló" erejével bír. A gyár az árát is az efféle "keményebb" italokéihoz méri: egy pintes (valamivel több mint fél liter) üveg ára 30 font (kilencezer forint).

news.bbc.co.uk
Háttérben az atompingvin, előtérben James Watt és a sör

A cég igazgatója, James Watt a bemutatón meg is jegyezte, hogy a szupererős sör fogyasztását kizárólag kis adagokban javasolják, olyan hangulatban, ahogyan a whiskyvel tennénk "arisztokratikus nemtörődömséggel, azzal az életérzéssel, ahogyan például Frank Zappát hallgatjuk".


Ugyanakkor a skót Tudatos Alkoholfogyasztók nonprofit szervezet képviselője, Jack Law szerint az atomerős sör csak "cinikus trükk", semmi értelme egy pálinkaerős italt sörként eladni.


A sört aznap mutatta be a gyár, amikor a skót parlament éppen vitázni kezdett egy, az alkoholfogyasztás visszaszorítását szorgalmazó törvényjavaslatról, amely a szeszes italok minimális árának meghatározásával akarja elejét venni az "olcsó berúgásnak" - jelentette a BBC hírszolgálata.


A BrewDog sörfőzde imádja az újításokat. Korábban már felelőtlenséggel vádolták Tokyo nevű, 18 fokos söre miatt. A botrányt követően azonban piacra dobta csökkentett alkoholtartalmú termékét, a Nanny State-et (Dadák birodalma).


A legtöbb sörgyártó szerint sem sör az új termék. A különféle alkoholos italok szeszfoka ugyanis az itókák meghatározó jellemzője. Eszerint a "valódi" sörök 2-12 százalékosak (az átlag 4 és 7 közötti érték).

Az angolszász sörkultúra ismer egy ennél erősebb italt is, amelyet azonban már inkább "árpabornak" (barley wine) neveznek, de ennek alkoholtartalma is "csak" 8-15 százalék.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5