luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Az ebédszünet káros a gazdaságraCímkék: Gianfranco Rotondi, miniszter, Olaszország Címlapokon megjelenő véleménye karikaturisták gúnyát és a szakszervezetek tiltakozását váltotta ki. Michele Gentile, az egyik legnagyobb szervezet képviselője egyenesen a dolgozók jogai elleni támadásként értékelte a kijelentést. A miniszter szerint azonban ez munkakerüléshez és elhízáshoz vezethet, szükségtelenül meghosszabbítja a munkanapot, és a szülők így később érhetnek haza a gyerekeikhez. Hozzátette: "Ez rosszat tesz a termelésnek és a napi harmóniának is. Sohasem szerettem ezt a hagyományt, ami leállást eredményez Olaszországban". ![]() Az éttermi ebéd leállást eredményez Címlapokon megjelenő véleménye karikaturisták gúnyát és a szakszervezetek tiltakozását váltotta ki. Michele Gentile, az egyik legnagyobb szervezet képviselője egyenesen a "dolgozók jogai elleni támadásként" értékelte a kijelentést. Rotondi ezek hatására később tisztázta: sohasem javasolta azt, hogy töröljék el az ebédet. "Csak azt mondtam, hogy az enyémet húsz éve kihagyom. A dolgozóknak kell kiválasztaniuk a számukra ideális megoldást" - mondta el újságíróknak a védekező miniszter. Azt ugyanakkor támogatná, hogy bezárják a parlament menzáját, mondván "túl sokba kerül a fenntartása, és csak meghíznak tőle a képviselők". A Coldiretti olasz mezőgazdasági érdekvédelmi szervezet által idézett tanulmány szerint az olaszok 44 százaléka ebédel étteremben vagy bárban, 36 százalékuk a vállalati menzán, és kevesebb mint egyötödük csomagol magának házi kosztot. Pietro Migliaccio élelmezéstudományi kutató arra figyelmeztetett, hogy az olaszok nagy része nagyon kevés reggelit fogyaszt, vagy teljesen ki is hagyja. Elmondta: ha az ebédet is kihagynák, az délutánra a vércukorszint kritikus csökkenéséhez vezetne, ez pedig meglehetősen megnehezítené a munkát. A Corriere della Sera című olasz napilap az esettel párhuzamosan felidézte Benito Mussolini egyik 1924-es kijelentését. Az olasz fasiszta diktátor a parlamentben megérezve a konyha illatát rosszallóan így szólt: "Azért jöttünk ide, hogy törvényeket hozzunk, nem azért, hogy együnk".
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Trendek
Hello Kitty
Van Gogh
|

















