Több tízmilliós képet négymillióért kínál a Polgár Galéria

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Négynapos árverést tart a Polgár Galéria december elején, az ezen szereplő összesen 800 tétel között számos elveszettnek hitt különlegesség szerepel. Francesco Rosa óriásvásznáért 22 millió forintról indul a licit, egy Rippl-Rónai-portrét meglepően alacsony kikiáltási árral visznek kalapács alá.

A mű fellelésének, aukcióra vitelének igen regényes a története: a kép 1999-ben már feltűnt a kép a Polgár Galéria árverésén, akkor ismeretlen, 17. századi festő munkájaként tüntették fel, de kvalitása okán már akkor védetté nyilvánította a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal.

polgar-galeria.hu
Négymillióról indul a Rippl-Rónai-mű

Akkor 1,6 millió forintért kelt el az alkotás. Időközben a kutatás kiderítette, hogy a kép festője a római Francesco Rosa, az érett barokk nagyhatású mestere. Az ő főműve az 1670 körül készült Agrippina partraszállása Brindisinél Germaicus hamvaival, amelyet a festő életművének kutatója elveszettként említett.

A kép négy évszázados "lappangás" után került elő. Felbukkanása azért szenzáció, mert a művész életművéből mindössze tizennégy festményről tud a műtörténetírás, azok - egy kivétellel - mozdíthatatlanok, ugyanis itáliai templomokat díszítenek.

Ezt a korszakot képviseli a kínálatban egy Paolo Veronese iskolájához köthető biblikus témájú vászon is 5,5 millió forintért. Az utrechti Adam Willaerts Tengeri ütközete éppen egy századdal korábbi, és 8 millió forintról indul érte a licit. Figyelmet érdemel még egy aláírt, datált Rembrandt-rézmetszet is 1,2 millió forintért.


Kincseket érő tételeket találunk a magyar festmények között is: egy szintén eltűntnek hitt Rippl-Rónai-portré, az 1891-es Párizsi nő hozhatja izgalomba a gyűjtőket. A gyönyörű női képmás egykor Zala György szobrászművész tulajdonában volt. 


Polgár Árpád, a galéria tulajdonosa az MTI-nek elmondta: a kép eredeti keretben, restaurálatlanul, épp ezért kifogástalan állapotban maradt fenn. Hozzátette: a jelenlegi tulajdonos és a galéria bátorságát és a képbe vetett hitét jelzi a kikiáltási ár, a több tízmilliót érő festményt ugyanis 4 millió forintról indítják.


Hetven évig ismeretlen helyen volt Zichy Mihály Harcdöntő párbaj című festménye is. Ezt kilenc másik képpel együtt Az Osztrák-Magyar Monarchia Írásban és Képben című monstre kötetek illusztrálásához készítette Zichy szentpétervári műtermében, a licit 1,4 millió forintról indul.


Száz olyan műtárgy is kalapács alá kerül, amelyek egykor a Kecskemétről Németországba elszármazott Josef von Ferenczy médiacézár gyűjteményéből valók, így egy tusrajz és egy fotó-akvarell Salvador Dalítól, valamint több bútor és ezüst tárgy.

Ez utóbbiak már a második és harmadik aukciós nap kínálatát gazdagítják, amikor szecessziós Zsolnay-vázák, dísztárgyak vezetik be az árverést, majd különböző porcelán- és üvegtárgyak, 18-19. századi bútorok, keleti szőnyegek közül lehet válogatni.

A harmadik nap csak az ezüstöké, korai antik és századfordulós bécsi, pesti, londoni és meglepően sok orosz asztali és díszedényből áll a kétszázharminc tételes kínálat. A negyedik napon órákat és ékszereket árvereznek a Polgár Galériában.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5