Óriási siker az újabb Saint Laurent-árverés

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Már a második nap meghaladta az előzetes várakozásokat az Yves Saint Laurent hagyatékából rendezett második árverés. Eddig négymillió euró, azaz több mint egymilliárd forint gyűlt össze, még hátramaradtak tételek a mai napra is.

A Christie's aukciósház előzetesen három és négymillió euró (800 millió - 1,1 milliárd forint) közé becsülte a Párizsban pénteken záruló árverést, amelyen a 2008-ban elhunyt divatcézár normandiai vidéki kúriájából származó tárgyakat bocsátják árverésre. A bevételeket AIDS-kutatásokra fordítják.


Yves Saint Laurent hagyatékának töredéke

Az érdeklődők Yves Saint Laurent és élettársa, Pierre Bergé 1200 tárgyára - bútorokra, lakberendezési tárgyakra, műkincsekre - licitálhatnak, de vevőt kerestek a tervező Mercedes luxusautójára is. 


A várt 6000 és 8000 euró (1,6 és 2,1 millió forint) közé becsült összegnél jóval magasabb, 169 ezer euróért (45,4 millió forintért) kelt el például egy 19. századi bútoregyüttes, amelynek váza agancsból készült.

Jócskán meghaladta a várt leütési árat egy szintén agancsból készült csillár is, a ritkaságért 91 ezer eurót (24,4 millió forintot) fizettek. 


A licitálóknak Yves Saint Laurent konyhai edénykészlete is kellett, a modern készlet darabjai rozsdamentes acélból készültek. Az árverés előtt 700 és 1000 euró (188 és 268 ezer forint) közötti összeget reméltek érte, végül azonban 15 ezerért (4 millió forintért) vitték el.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Cernotto

Cernotto

Világszenzáció lesz a magyar magántulajdonban lévő Szent Katalin

Fáy András restaurátorral egy 700 millió forintra taksált, és magyar tulajdonban lévő műről beszélgettünk.

Aston

Aston

Sárkányos Aston Martin csak kínaiaknak

A Dragon88 szériából csak 88 modell készül, és csak Kínában vásárolható meg.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5