Két napig kóstolhatjuk a legjobb magyar újborokat

MTI

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Újborfutammal, újborfelismerő bajnoksággal, borszenteléssel, jobbnál jobb borokkal és sajtokkal várja a látogatókat Az új ízek harmóniája Hatodik Magyarországi Újbor- és Sajtfesztivál a fővárosi Vajdahunyad-várban november végén kerül megrendezésre.

A rendezvény november 24-én veszi kezdetét egy zártkörű borversennyel, amelyen a szakmai zsűri megválasztja a 2009-es év legjobb hazai újborát. Új bor, új generáció címmel az ítészek mind fiatal borászok lesznek Kállai Miklós elnökletével - mondta el Ferenc Vilmos, a fesztivál főszervezője és a Magyar Borakadémia tagja a kedden tartott sajtótájékoztatón.

ujboressajtfesztival.hu
A zsűri fiatal borászokból áll (kép a tavalyi fesztiválról)

Hozzátette: ez azon kevés versenyek egyike, amelyen nincsenek vesztesek - minden résztvevő borász két napig kóstoltathatja termékeit, majd januárban az Új év, új borok című televíziós műsorban is bemutatkozhat. 

A szélesebb közönség november 28-29-én kóstolhatja meg azt a kétszáz magyar újbort és sajtot, amelyeknek termelői jelentkeztek a fesztiválra, illetve a versenyre. A kétnapos kóstoláson és programsorozaton a széles közönség előtt is bemutatkozik többek között a 2009-ben az Év pincészete címet kiérdemelt Szöllősi Pincészet, a Bárdos és fia Pincészet és számos hazai sajttermelő.


A rendezvény első napjának egyik legfontosabb eseménye az Újborfutam, azaz három borrégióból - a Balatoni, a Pannon és a Neszmélyi borvidékről - érkező újborok ünnepélyes fogadása lesz. Ennek során a Magyarországi Borrendek köszöntik a 2009-es év legjobb újborait. Majd felköszöntik a jubiláló borrendeket és a szakmai szervezeteket.

Szombaton tartják az idei újborfelismerő bajnokságot is, majd átadják a Magyarország 2009 Legjobb Újbora és a Magyarország 2009 Év Sajttermelője díjakat.


A látogatók által leadott szavazatok alapján vasárnap választják ki a közönségdíjas sajtokat és újborokat.

Délután sor kerül az ünnepélyes adventi újbor- és sajtszentelésre, amikor az előző nap a három borrégióból a fővárosba érkezett újborokat és sajtokat áldják meg.


A fesztiválra érkezők a kétezer forintos belépőjegyért cserébe az ajándékba kapott pohárból megízlelhetik valamennyi kiállított bort és megkóstolhatják a sajttermelők termékeit is - sőt, utóbbiakat meg is vásárolhatják. Részletes információkat az érdeklődők a www.ujboressajtfesztival.hu honlapon olvashatnak.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5