Súlyosan megsérült a hajó a rekordkísérlet közben

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Kénytelen feladni a rekordkísérletet Franck Cammas és a Groupama 3 legénysége. A hajó hátsó merevítő hídja és az egyik úszótest között ugyanis repedés keletkezett, így most a cél az, hogy a hajó elérje a tőle 3000 kilométerre lévő Fokvárost.

A Groupama 3 trimarán kapitánya, Franck Cammas november 16-án tájékoztatta a párizsi központot, hogy a hajó hátsó merevítő hídja és az egyik úszótest között repedés keletkezett. A hajó súlyos sérülése miatt a legénység most kénytelen felhagyni a világ körüli rekordkísérlettel.
 

A hajó sérülést szenvedett

A rekordot 2005-ben az Orange 2-n állították fel, az 50 nap, 16 óra és 20 perc világ körüli csúcsot azonban most nem dönti meg a Groupama 3 legénysége. A hajó igen súlyos körülmények között mondta fel a szolgálatot, az óriási trimarán nagy sebességgel haladt a szél irányával 90 fokos szögben, erős dagályban, hullámzó tengeren.

A legénység tudta, hogy gyorsan kell haladni ahhoz, hogy az őket követő melegfront előtt hajózhassanak, és eljussanak a brazil ciklonnal a Jóreménység fokig. A fordítókötél gyengesége azonban az úszótest repedését okozta, és a legénység - miután felmérte a meghibásodás súlyosságát - azonnal megállította a hajót, és döntött a világ körüli csúcskísérlet leállításáról.
 
"Éjszaka jól haladtunk a hajóval, hogy a front előtt maradjunk, majd ma reggel a fedélzeten tartózkodó Thomas Coville és Bruno Jeanjean egy nagy csattanást hallott: kis repedés keletkezett a hátsó merevítő híd és a baloldali úszótest között. Borzasztó nagy mozgást észleltünk, ezért megálltunk az erős hátszél ellenére, kinyitottuk a csapóajtót, hogy bejussunk a hajótérbe. A merevítő híd és az úszótest közötti ragasztás a válaszelem szintjén elvált, így az összeköttetés szerkezetileg legalább 50 százalékkal csökkent. Megjavítani kint a tengeren lehetetlen a nagy mozgások miatt. Még mindig rázkódunk, a meghibásodás időpontjában 35 csomós keresztszél volt. A front jelenleg utolért minket, a szél 40 csoms" - számolt be Franck Cammas egy telefonhívás alkalmával.

"Bevontuk a nagyvitorlát, és a Groupama 3 hátszéllel halad a nagy rázkódások elkerülése érdekében. Útitervet készítünk, hogy elkerüljük a túl nagy szelet és a túl nagy hullámokat. Dél felé tartunk, hogy a második ciklon is eltávolodjon: kedd reggel indulunk tovább Fokváros felé. Folytatjuk az őrállást, próbáljuk Stannal kidolgozni a folytatást. Célunk mielőbb visszatérni Franciaországba: a legénység vállalkozó kedvű, és ha január vége előtt el tudunk indulni, egy újabb csúcsdöntés még lehetséges".

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5