Luxushotelben pihennek a brit tanárok

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az angliai Derby város tanácsa egy luxus resortban látta vendégül az állam 85 tanárját, akik két napig lazíthattak korlátlan italfogyasztás és a spa-kezelések élvezete mellett. Az adófizetőknek több mint nyolcmillió forintnyi fontba került a luxushétvége.

A városi tanács több mint 200 vezető tanárt hívott meg az évente megrendezésre kerülő konferenciára, de sokan visszamondták a részvételt a válságra hivatkozva. Végül 85-en jelentek meg, ebből 77-en töltötték az éjszakát a Hoar Cross Hall impozáns épületében.

dailymail.co.uk
Nem olcsó a tanárok éves luxushétvégéje

Fejenként csaknem 330 fontba, vagyis 100 ezer forintba került a tanárok ellazulása, természetesen az adófizetőknek. A város még a Royal Suite lakosztályt is kibérelte az eseményre, azt azonban nem tudni, ki vette igénybe a két hálószobás, spa-fürdős, saját szaunás, három saját erkéllyel rendelkező helyiséget.

A konferencia költségvetése már tavaly is közfelháborodást okozott, akkor a számla 35 ezer fontra (10,5 millió forintra) rúgott. Az idei esemény visszafogottabb volt, csupán 28 ezer fontot (8,4 millió forintot) kellett összedobni a helyi adófizetőknek.

Természetesen a kellemetlen visszhangok idén sem maradnak el. Az Adófizetők Szövetségének szóvivője, Mark Wallace úgy nyilatkozott, hogy miközben a helyi adózók a gazdasági válsággal küzdenek, és az iskoláknak nincs elég pénzük, hasznosabb dolgokra is el lehetett volna költeni a pénzt.

Mint kiemelte, a városnak számos épület áll a rendelkezésére, ahol ingyen láthatta volna vendégül a tanárokat.

Derby városa egyébként ebben az évben az infláció feletti mértékben tudta növelni az adóbevételeit. Az esemény védelmében a város szóvivője elmondta, hogy az esemény nem konferencia volt, hanem tréning és fejlesztési program. Mint elmondta, nem találtak olcsóbb megoldást olyan helyen, ami mindenkinek közel lett volna.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb
Wellness kereső

Szabadszavas keresés településnévre

Összetett keresés

Település

Wellness típus

Besorolás

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Cernotto

Cernotto

Világszenzáció lesz a magyar magántulajdonban lévő Szent Katalin

Fáy András restaurátorral egy 700 millió forintra taksált, és magyar tulajdonban lévő műről beszélgettünk.

Aston

Aston

Sárkányos Aston Martin csak kínaiaknak

A Dragon88 szériából csak 88 modell készül, és csak Kínában vásárolható meg.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5