Háromnapos árverést tart a BÁV

MTI - Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Háromnapos árveréssel kezdi jövő héten a téli szezont BÁV. Mintegy hétszáz tétel, köztük ékszerek, festmények, iparművészeti tárgyak kerülnek kalapács alá.

Nagy Tamás, az aukciósház vezetője az árverést beharangozó keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy a BÁV a gazdasági válság ellenére is őrzi pozícióját a hazai műkereskedelemben. A piac, a beadók és a vásárlók oldaláról is jelentős az érdeklődés.
 
Sok nívós műtárgyat sikerült begyűjteni a november 10-én, 11-én és 12-én megrendezendő aukciókra, és már jelentkeztek a lehetséges vevők, a gyűjtők, a kereskedők, köztük hazaiak és sokan a szomszédos országokból, Ukrajnából, Szlovákiából, Oroszországból és Romániából is.


bav.hu
Czigány Dezső tájképe 6,5 millió forintról indul

Mint az már megszokott, az első napot az aukciósház erősségével, az ékszer szekcióval vezetik be. Annak tudatában, hogy az ékszerüzletet nem sújtotta úgy a válság, mint a műkereskedelem más ágait, márkás órákkal, színes drágaköves ékszerekkel bővítették a palettát, hiszen a gyűjtők, befektetők egyre inkább értékelik ezen tárgyak vagyonmegőrző képességét - mondta Kovácsné Racskó Szilvia ékszerszakértő.

A pazar antik ékszerek, az art deco és szecessziós kitűzők, karkötők, fülbevalók, gyűrűk, változatos áron érhetők el, akár már néhány tízezer forinttól is lehet licitálni, de van, amelyikért több százezer forintot kérnek. A legdrágább egy 2,4 millió forintról induló briliáns fülbevaló.


Az árverés második napján festményekkel és bútorokkal, keleti szőnyegekkel folytatódik az árverés. A sokféle stílust és iskolát képviselő 19. és 20. századi mesterek munkái közül leginkább egy mindeddig "rejtőzködő" Czigány Dezső-vászon emelkedik ki.

Az 1920-as években Európa-szerte hódító Neue Sachlichkeit (új tárgyilagosság) stílusában fogant Táj kazlakkal a művész korszakalkotó darabja. Növeli az alkotás értékét, hogy Czigány Dezső 1920 és 1925 között festett művei közül alig néhány ismert. A licit 6,5 millió forintról indul.

Istókovits Kálmán szétszórt életművének két fő alkotása, a Lurdi jelenés  és a Haláltánc egy-, illetve ötmilliós árával is bizonyára felkelti a gyűjtők érdeklődését.

Az iparművészeti tárgyak aukciója is tartogat kiemelkedő darabokat a harmadik napra.

Ilyen a katalógus címlapján szereplő német rokokó szelence, amely minden valószínűség szerint Johann Joachim Kaendler meisseni műhelyében készült 1740-ben.

Egymillió forint feletti és azt közelítő árakon szecessziós Zsolnay-vázákat, dísztálakat kínálnak. Az ezüst tárgyak közül figyelemreméltó az igen korai, 1560 körül Brassóban készült reneszánsz menyegzői pohár 2,5 milliós kikiáltási árával.

Ennél is többet, legalább 3 millió forintot kérnek egy 2584 grammos, aranyozott ezüst, historizáló díszkulacspárért, a bécsi Karl Rössler 1895-ből származó alkotásáért.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5