Milliárdos kártérítést kap a rádiós vízivóverseny áldozatának családja

Címkék: kártérítés, per, Stange, USA

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Vízivóverseny miatt halt meg egy egyesült államokbeli nő. Jennifer Strange egy rádiós vetélkedőben hajtott fel annyi vizet, hogy rosszul lett és meghalt. Gyerekei kedvéért akart nyerni, ők most 16,5 millió dolláros (hárommilliárd forintos) kártérítést kapnak kézhez.

A háromgyermekes, 28 éves Jennifer Strange halálát az általa megivott rengeteg víz okozta. Az eset 2007 januárjában történt, miután részt vett egy versenyen, amelynek az volt a lényege, hogy ki tud több vizet meginni úgy, hogy közben nem megy vécére.

meta-dad.com
A túl sok víz ölhet

A vetélkedőt a kaliforniai Kdnd fm hirdette meg, a nyeremény egy Nintendo Wii volt. A rádió tíz alkalmazottjától vált meg az eset után.

Az elhunyt családja beperelte a csatornát és annak tulajdonosait, 34 millió dollárt (6,3 milliárd forintot) követeltek kárpótlásul.

A per során a csatorna tulajdonosa, az Entercom Communications ügyvédei úgy érveltek, hogy a nő tisztában volt a verseny kockázataival. A 12 fős esküdtszék közel két hét mérlegelés után hozta meg döntését.

A verseny másik résztvevője, James Ybarra szerint a rádiósok elmondták, hogy aki rosszul érzi magát, az ne kockáztassa az egészségét. A férfi arra is emlékszik, hogy a fiatal anyuka elárulta, a versenyt a gyermekei kedvéért vállalta.

A verseny során nyolcszor 225 milliliter vizet kellett negyed óránként felhajtania a résztvevőknek. Jennifer Strange aznap fejfájásra panaszkodva korábban hagyta el munkahelyét.

Utoljára akkor hallottak róla, amikor felhívta egy kollégáját, és arra panaszkodott, hogy egyedül van otthon, és nagyon rosszul érzi magát. Később holtan találták otthonában.

A túl gyors folyadékbevitel ugyanis agyi duzzanatot és görcsöket okozhat, a halottkém megállapította, hogy eben az esetben is ez volt a halál oka.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5