Ügyfele millióiból élt luxuséletet egy banki alkalmazott

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A vádak szerint több mint 20 millió forintnak megfelelő összeget emelt le egyik milliomos ügyfele számlájáról egy egyesült állambeli banki alkalmazott. A 25 éves nő ruhákra és szórakozásra költötte a pénzt.

A manhattani Chase Bank alkalmazásában álló Saucy Robin Katz idén májusban váratlanul abbahagyta a munkát, és eltűnt New Yorkból. Feletteseinek azt mondta, hogy családi ügyek miatt kell sürgősen Kaliforniába utaznia. Távozásában valószínűleg szerepet játszott az is, hogy egyik igen tehetős ügyfele észrevette, hogy hétjegyű bankszámlája egyenlegén már csak hatjegyű összeg szerepel.

vosizneias.com
A Chase bank alkalmazottja 20 milliót lopott ügyfelétől

A bank vizsgálatot rendelt el, és kiderült, hogy tavaly júniusban létrehoztak a meglopott ügyfél nevében egy másik bankkártyát, és több ízben vettek fel vele pénzt a mit sem sejtő megbízó számlájáról. A pórul járt milliomos betétjéről összesen 110 ezer dollárt (20,4 millió forintot) emeltek le.

A nyomozás során a szálak a Kaliforniában tartózkodó Katzhoz vezettek. A nőt főnökei visszahívták, és megérkezése után röviddel a rendőrség letartóztatta.

A fiatal nő azt mondta, hogy a pénz számlái kifizetésére kellett, valójában azonban elköltötte az egészet.

Egy közösségi oldalon közzétett képek tanúsága szerint sokat szórakozott, különféle extrém sportokat próbált ki és rengeteget járt partikra. Egy névtelenségbe burkolózó forrás arról számolt be, hogy Katz jelentős összegeket költött vásárlásra is.

A csalót 50 ezer dolláros (9,2 millió forintos) óvadék fejében engedték szabadon. A tárgyalás a jövő héten esedékes.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5