Extrém milliárdosok

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Míg a milliárdosok egy része golfozással, vásárlással vagy munkával tölti idejét, akadnak, akik korlátlan anyagi lehetőségeiket kihasználva extrém hobbikat választanak magunknak, vagy különleges kalandokat keresnek. Űrutazó, hajós és adrenalinfüggő mágnásokat mutatunk be.

Guy Laliberté

A Cirque du Soleil világhírű kanadai cirkuszvállalkozás alapítója nemrég űrutazáson vett részt egy Szojuz űrhajó fedélzetén. Ő volt a világon a hetedik "privát" űrturista, összesen 12 napot tartózkodott az űrben.

AFP
Guy Laliberté, az űrbohóc

A kiruccanás 35 millió dollárjába (6,2 milliárd forintjába) került. 

Guy Laliberté 1959-ben született a kanadai Québecben. Sokáig utcai művészként járta a világot, majd Kanadában aratott hatalmas sikereket művészi produkcióival. A milliárdos szereti a pókert és a szép nőket, egy ideig például Naomi Campbell modellel járt. 



Richard Branson

Virgin Atlantic Challenger II nevű hajójával 1986-ban három nap, 8 óra és 31 perc alatt szelte át az Atlanti-óceánt, egy évvel később pedig hőlégballonnal tette meg ugyanezt az utat, elsőként a világon. 1991-ben sikerült újabb rekordot felállítania a Csendes-óceán átrepülésével.

Az extravagáns brit milliárdos, akinek vagyonát a Forbes Magazin 2,5 milliárd dollárra becsülte, 16 éves korában abbahagyta a tanulást.

dailymail.co.uk
Kukásautót vezetve

Cége később a Virgin Records nevű kiadóvá nőtte ki magát. A milliárdos ma űrturizmussal foglalkozik, az általa alapított Virgin Galactic 200 ezer dollárért (35,3 millió forintért) kínál két és fél órás űrutazást.

Branson igen kedveli azokat a kampányokat, ahol nyilvánosan mutatkozhat. Egy ízben kukásautót vezetve, tetovált karokkal és elszíneződött fogsorral mutatkozott a nyilvánosság előtt hogy népszerűsítse a cégbirodalmához tartozó Virgin Trains vasúti társaság legújabb szolgáltatásait, máskor leugrott a Las Vegas-i Palms Casino Hotelből, amikor egy másik cége, a Virgin America új járatait akarta reklámozni.

Békés landolás helyett azonban kétszer nekicsapódott a Palms Casino Hotel falának.



Larry Ellison

Larry Ellison fizikát tanult az Illionosi Egyetemen, de diplomát soha nem szerzett. Energiáit inkább az Oracle nevű cégbe fektette, és 25 milliárd dolláros vagyonra tett szert. Így gondtalanul hódolhat a gigantikus jachtok és az America Kupa megszerzése iránti túlzott szenvedélyének.


A verseny megszállotja

A versenyzésre már több mint 100 millió dollárt (17,6 milliárd forintot) költött el.

Ernesto Bertarelli

Larry Ellison nagy ellenfele, a svájci biotechnológiai mágnás az idén februárban ismét indult az America Kupáért, amelyből kettőt már sikerült megszereznie. Vagyonát 8,2 milliárd dollárra teszik.

Roger Penske

Az egyesült államokbeli milliomos az idén nem került fel a Forbes vagyonlistájára, pedig tavaly még 2,7 milliárd dollárral rendelkezett. Az üzletember Forma-1-es és Nascar-versenyeken vett részt a hatvanas években, 1965-től azonban csak az üzletre koncentrált.

Ma már nem a megélhetésért versenyez, csapata, a Penske Racing pedig komoly sikereket vívott ki magának az autóversenyzésben.

Robert Rich

A milliárdos apja fagyasztott élelmiszerekből gazdagodott meg. Az üzletember, aki örökölte a Rich Products nevű céget, megszállott horgász. Bár életét nem kell kockáztatnia, amikor hobbijának hódol, állítólag számos rendkívül izgalmas pillanatot élt meg.

Az 1,8 milliárd dolláros vagyonnal rendelkező üzletember könyvet is írt horgászkalandjairól.

Thomas Friedkin

A milliárdos hollywoodi filmekben is szerepel, ám nem színészi tehetségével, hanem műrepülő tudományával kápráztatja el a nézőket. Olyan filmekben játszott, mint A cápa bosszúja vagy a Rendőrakadémia 4.

A repülés iránti szenvedélyét apjától örökölte, aki a második világháborúban pilótákat képzett ki, és maga is részt vett a harcokban. A milliárdos a motorokért és a versenyautókért is bolondul, és rendszeresen vadászik.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Pharrell Williams

Pharrell Williams

Pharrell Williams lett az év divatikonja

Pharrell Williamst választotta idén az év divatikonjának az Amerikai Divattervezők Tanácsa (CFDA).

Bunga-Bunga

Bunga-Bunga

Felszámolta fizetett háremét Berlusconi

Nyilvánosságra került az a levél, amelyet Silvio Berlusconi volt olasz kormányfő írt az általa rendezett "bunga-bunga partikon" résztvevő fiatal nőknek.

Taxidermia

Taxidermia

Hódít a taxidermia a kínai gazdagok között

Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5