Férje meggyilkolásával vádolja lánya a mesés vagyont öröklő özvegyet

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Megvádolta hatalmas vagyont öröklő anyját a júliusban elhunyt Ben Novack Jr. mostohalánya. A nő szerint anyjának köze volt a milliomos gyanús körülmények között bekövetkezett halálához.

daylife.com
Holtan találták
A tisztázatlan körülmények között elhunyt Ben Novack Jr. örököse a 2006-os végrendelet értelmében özvegye, Narcy Novack. A milliomos az összes ingatlanját, vagyontárgyát és a jachtját is az asszonyra hagyta, ezenkívül az örökség része egy vagyont érő Batman-gyűjtemény is.

Ben Novack mostohalánya, May Abad azonban a bírósághoz fordult, mert meg van győződve arról, hogy a milliomos halálát az örökségre pályázó anyja tervelte ki.


Az özvegy lánya azt állítja, hogy anyja előre megfontolt szándékkal követte el a gyilkosságot, illetve vett részt annak előkészítésében, derült ki a bírósági dokumentumokból.
 
Azt igen nehéz megbecsülni, hogy a dúsgazdagnak tartott áldozat valójában milyen gazdag volt. Bizonyos számítások szerint magánvagyona elérte a 6 millió dollárt (1 milliárd forintot). Cége, a Convention Concepts Unlimited állítólag évente 50 millió dolláros, azaz csaknem 9 milliárd forintos bevételt könyvelhetett el.

Ha bebizonyosodik, hogy az asszony valóban bűnös, mindent a lány és két fia fog örökölni, a floridai jogszabályok értelmében ugyanis egy fillért sem kaphat az áldozat örökségéből az, akinek bizonyíthatóan köze van a halálához. Ha az asszony ártatlan, lányának 150 ezer dollárnyi (26,5 millió forintnyi) örökséggel kell beérnie.

A különös haláleset ügyében eddig nem emeltek vádat, de a rendőrség már kihallgatta a milliomos özvegyét. Az asszony tagadta, hogy ő gyilkoltatta meg a milliomost.

Ben Novack a legendás Miami Beach-en található Fontainebleau Hotel alapítójának fia volt. Holttestére július 12-én találtak rá egy New York külvárosában levő hotelben.

A rendőrség elismerte, hogy Novacknak házasságon kívüli viszonya volt, feleségével való kapcsolata pedig meglehetősen feszült volt. Amikor a férfi beadta a válókeresetet - amelyet később visszavont -, az asszony azt mondta, hogy férje "senki másé nem lehet, ha nem lesz az övé".

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5