luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Kurtizánokat és torreádorokat ábrázoló képeket árvereznek elCímkék: árverés, aukció, Christie's, Picasso, Degas Picasso négy műve, köztük a Kurtzinánok és torreádorok jelenti a legnagyobb attrakciót a Christie's impresszionista és modern alkotásokat kínáló árverésén. Az érdeklődők Monet, Matisse, Degas és Pissarro képeire is licitálhatnak a november elején esedékes aukción. ![]() A múzsa Picasso szemével Az aukciósház szerint a művész szeretőjéről és múzsájáról, Dora Maarról készült arcképet ragyogó és telt színei különböztetik meg a többi portrétól. A kép kikiáltási ára 7 millió dollár, azaz 1,3 milliárd forint. Picasso másik műve, az 1925-ös Mére et enfant (Anya és gyermeke) a festő első feleségét, Olga Koklovát és közös fiukat, Picasso legidősebb gyermekét, Paulót ábrázolja. A fennmaradó két mű az 1959-ben készült Courtisanes et toreros (Kurtizánok és torreádorok), valamint az 1960-as Visage féminin, profil (Női arc, profil). Utóbbiak értékét előzetesen 600 ezer dollárban (107 millió forintban) határozták meg. A sorozatba vett negyven alkotás között szerepel Claude Monet egyik Vétheuilt ábrázoló képe, amelyet a mester 1901-ben festett. A kép értékét 5 és 7 millió dollár (900 ezer és 1,3 milliárd forint) közé teszik. Edgar Degas balerinái is nagy érdeklődésre tartanak számot, a Danseuses (Táncosnők) 1896-ból származó pasztell darabja 7-9 millió dollárért (1,3 milliárd - 1,6 milliárd forintért) kelhet el. A Christie's 3,5 millió dollárt (627 millió forintot) remél Camille Pissarro 1873-ban készült Le pont du chemin de fer, Pontoise című képéért, amelyet Pissarro munkásságának egyik legletisztultabb alkotásának tartanak. A patinás aukciósház összesen 68 millió dolláros (12,2 milliárd dolláros) bevételt remél az árveréstől.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Trendek
Hello Kitty
Van Gogh
|

















