luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
A kikiáltási ár tizenhatszorosáért vittek el egy akvarelltCímkék: Réth, aukció, árverés, Virág Judit, galéria Telt ház előtt zajlott a Virág Judit Galéria őszi aukciója vasárnap este a Kongresszusi Központban. Jogos várakozással, hiszen az aukciósház igen rangos anyaggal állt elő, ha sztárdarabok nem is voltak benne. A magyar festészet klasszikus alkotásait, az újonnan listába vett kortárs műveket, és néhány Zsolnay kerámiát tartalmazó 157 tétel harmada millió forint fölött indult. A két legdrágábbra - 12-12 millióra - tartott festmény, Batthyány Gyula Istambulja és Vaszary János Vadászata visszamaradt. ![]() Nem kellett senkinek az Istambul Ezúttal egy Réth Alfréd mű vitte el a pálmát. Az 1925-ös, a kubizmust meghaladó, a színek és formák szabad játékára épülő Párizsi fűszerkereskedés című olajképet 10 millióra tartották, és több mint háromszorosán, 32 millióért vették meg. A második legdrágábban elvitt tétel egy korai, 1917-es, még a természeti élményt magánviselő Mattis Teutsch János mű lett. Kikiáltási áránál éppen tízmillióval többért, 18 millió forintért ütötték le. Magasra, 15 millióra licitálták Szőnyi István érett korszakának színpompás zebegényi tájképét. Aba Novák Vilmos Műlovarnők/Cirkusz című 1934 körüli temperáját, a tavalyi debreceni kiállítás egyik főművét, 14 millióért szerezte meg valaki. Míg egy másik, Aba Novák mű, az 1924-es Mózes vizet fakaszt című akvarell az est legnagyobb licitemelkedését produkálta. Két elszánt gyűjtő szerette volna megszerezni a 340 ezer forintról indított festményt, egészen 5,5 millió forintig versenyeztek érte. A Nyári verőfény, a nagy formátumú felületeket szürke árnyékokkal foltokra bontó Fényes Adolf festmény 14 millióért, Ziffer Sándor ragyogóan színes nagybányai tájképe 12 millióért, és Márffy Ödön mediterrán tája 11 millióért ment el. A hét számjegyű kategória darabjai rendre kikiáltási árukat megkétszerezve keltek el. Így mindjárt az aukciót bevezető Zsolnay váza és kisplasztika, továbbá Ámos Imre, Váli Dezső, Kokas Ignác, Mészöly Géza, Mednyánszky László, Vaszkó Ödön, Anna Margit festmények. Egy Csók István enteriőr 2,2 millióra háromszorozta kikiáltási árát. Millió felett ütöttek le több, 300-900 forint között indított Mednyánszky László, Nagy István, Kádár Géza festményt. Az alacsonyabb árkategóriában is jelentős licitemelkedéseket regisztrálhattak.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Trendek
Hello Kitty
Van Gogh
|

















