Eltilthatják az év borászát az egri névtől

Címkék: Vincze, bor, vörösbor, Eger

MTI - Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A reakciókból kitűnik, hogy sokat árt a Vincze-ügy a magyar borászatnak. Mint azt megírtuk, az egy hónappal ezelőtt borhamisítás gyanújába keveredett borász 2005-ös vörösboraiban is sok glicerint találtak. Három évre eltilthatják az egri név használatától.

Egyelőre a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSZH) nem erősítette meg a több helyen megjelent hírt, miszerint Vincze Béla saját pincéjéből származó borai is fennakadtak a hatóság vizsgálatán. A borászszakmából nyilatkozók szerint az ügy sokat árt a magyar borászatnak mind erkölcsi, mind piaci szempontból.


A glicerint a rosszabb minőségű borok feljavítására is használják

Mint megírtuk, a Népszabadság információi szerint a napokban befejeződött Vincze Béla saját pincéjében lévő borok hatósági vizsgálata, amelyről Kocsi Emília, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MgSZH) Borminősítési Igazgatóság igazgatóhelyettese nyilatkozott.

Elmondta, hogy a 2005-ös évjáratú egri bikavérben és más borokban is a természetesnél jóval több glicerint mutatott ki a műszeres vizsgálat. A napilap információját csütörtökön az MTI érdeklődésére a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal nem erősítette meg, mondván, hogy az ügyben nem nyilatkoznak. 


Amennyiben bebizonyosodnak a sajtóban megjelent, az egri Vincze borászatra vonatkozó újabb borhamisítási vádak, akkor a város hegyközsége 3 évre eltilthatja az "egri" név használatától Vincze Bélát - közölte az Egri Hegyközség elnöke. Simon József hangsúlyozta, hogy a mostani hír még inkább lesújtotta, mint a szeptember végi eset.

Akkor a természetesnél több mint kétszer több glicerint talált az egri Vincze borászat vizsgálatra beküldött mintáiban a Borminősítési Igazgatóság, a borászatot ezért 30 napra bezáratta. A kiküldött ellenőr ugyanakkor nem találta meg a megjelölt tételt a borászatnál.


Vincze Béla akkor azt állította, hogy a bor két másik pincészetben található. Ezt követően mintát vettek mindkét pincészetnél, illetve abból a borból is, amelyet Vincze Bélának a beküldött tétellel megegyező ellenmintaként palackban kellett tárolnia. Előbbiekben nem, utóbbiban viszont újra glicerintöbbletet mutattak ki a vizsgálatok.

A borhamisítási ügybe keveredett borászt a szakmai szervezetek - a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) és a Magyar Bor Akadémia - vezető tisztségviselői erkölcsileg egyöntetűen elítélték, hangsúlyozva, hogy a Vincze-ügy sokat árt a magyar borászatnak mind erkölcsi, mind pedig a piaci szempontokat figyelembe véve.

A vezető tisztségviselők ugyanakkor hiányolták az ügyben a pontos tájékoztatást, egyben emlékeztettek arra is, hogy a többlet-glicerin az emberi egészségre nem ártalmas. Az MTI-nek az ügyről nyilatkozni hajlandó borászok ugyancsak elítélték, egyben szerencsétlen ügynek nevezték, ami Vincze Bélával történt. Hangsúlyozták, hogy a magyar borászok többsége tisztességes eszközökkel, jó alapanyagokból, jó bort készít.

Árvay János, tokaji borász sajnálatosnak nevezte a történteket, míg Badacsonyból Csanádi József az egyértelmű erkölcsi károk mellett a negatív piaci hatásokat is említette.

Gere Attila villányi borász szerint "felfújták Vincze Béla ügyét", és hozzátette: "egyébként ki vagyok akadva".

Vincze Béla az ügy kirobbanása óta nem nyilatkozik.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5