Elegáns luxustelefon Armani öltönyökhöz


Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Hétszáz euróba, azaz közel 190 ezer forintba kerülő mobiltelefont mutatott be a világhírű olasz divattervező, Giorgio Armani, aki elsősorban az általa tervezett öltönyökhöz ajánlja az üzletembereknek szánt készüléket.

Giorgio Armani már korábban is tervezett a Samsung részére dizájnertelefonokat, az elsőt 2007-ben dobták piacra, tavaly pedig a "Night Effect" mobilt láthattuk a híres Armani-logóval ellátva.

Samsung
Három cég együttműködése alapján született meg a telefon

A mostani telefon a Windows Mobile 6.5-öt futtatja, a QWERTY billentyűzetet kétlépcsős elcsúsztatás fedi fel, így a telefon 3,5 colos AMOLED kijelzőjét akár egy síkban, akár 30 fokban megdöntve is használhatjuk.

"Ma a korábbiaknál még jobban számít az elegáns megjelenés az üzleti világban" - mondta a telefont tervező Armani. A Samsung vezetője a high-end technológiát, Steve Ballmer, a Microsoft vezérigazgatója pedig az operációs rendszer fejlettségét emelte ki a telefon kapcsán.

A cég teljes webelérhetőséget kínál wifin, valamint 7,2 Mbps HSDPA és 5,76 Mbps HSUPA hálózatokon, push e-mail funkciót a gyors kommunikáció érdekében.

A dizájn pedig egyáltalán nem elhanyagolható az Armani-Samsung telefon esetében, a készülék bronz színes tökéletes összhangot alkotnak az Armani öltönyökkel - olvasható a divatcég közleményében.


A 75 éves divattervező betegsége miatt személyesen nem volt jelent a készülék ünnepélyes bemutatóján. Steve Ballmer elmondta, hogy cége nem keresi az együttműködést más divattervezőkkel, ez a különleges kapcsolat kizárólag a Samsunggal és az Armanival jött létre.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5