Deluxe főoldal

Idén már nem versenyezhet Overdose lovasa

PannoniaOverdose.hu

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Idén már nem versenyezhet Christophe Soumillion, aki áprilisban Overdose nyergében ült a Kincsem Parkban megtartott versenyen. A belga zsoké néhány nappal ezelőtt leesett a lováról és eltörte a csuklóját.

A világ egyik legjobb zsokéjának tartott Soumillon Overdose makacs sérülése miatt eddig csak egyszer, áprilisban a Kincsem Parkban ült a díjnyertes ló nyergében, de az év eleje óta ő a hivatalos lovasa.

A zsoké a Nancy versenynap utolsó futamán leesett lováról, és eltörte a csuklóját, így idén már nem ülhet nyeregbe. Vezető pozícióban fordult lovával a célegyenesbe, aki nekiütközött a barriernek, és a versenyző leesett róla. A mögötte vágtató ló ugyan szerencsére nem taposott rá, de még a levegőben megütötte, amitől oly szerencsétlenül esett, hogy nyílt csuklótörést szenvedett.

pannoniaoverdose.hu
Soumillon, Overdose hivatalos lovasa lesérült

A pályán 45 percig úgy ápolták, hogy el sem mozdították az esés helyéről. Később egy párizsi kórházba szállították, ahol a műtét után úgy az orvosok kijelentették, hogy Christophe-nak az idei szezon hátralévő részét ki kell hagynia.

Soumillon karrierjének az sem használt, hogy nemrég sértő megjegyzést tett munkaadója, Aga Kán idomárjára, André Fabre-ra. A zsoké állítólag azt mondta, hogy a tréner "olyan kicsi, hogy akkor sem lehetne észrevenni, ha itt volna."

Bár a zsoké 153 győzelmet szerzett Aga Kánnak, a dúsgazdag tenyésztő nem tűri az efféle megjegyzéseket, így elválnak útjaik. A jövő év elejétől már nem Soumillon lesz az olajsejk istállójának első számú lovasa.

Christophe Soumillion 28 éves kora ellenére már számtalan hazai és külföldi nagyversenyt megnyert. Két l’Arc de Triomphe, három Prix du Jockey Club és Grand Prix de Paris, egy-egy Breeders’ Cup, Dubai World Cup, Hong Kong Gold Cup, Mile és Derby mellett Angliából a Coronation Cup, a Queen Anne Stakes, és a King George IV. Stakes díjait is hazavitte.

Olyan nagyszerű lovak hátán versenyzett, mint Shirocco, Dalakhani, Zarkava, Rail Link, Paco Boy, Dylan Thomas és Hurricane Run.

Ezért is volt különösen megtisztelő, amikor ő maga jelentkezett, hogy szeretne Overdose lovasa lenni. Áprilisban a magyar közönség is a szívébe zárta a Kincsem Parkban Overdose-zal aratott nyolc hosszas győzelme után.




 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5