Milliárdos kínai vevőkre számít az Airbus

MTI - Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az európai légi közlekedési vállalat, az Airbus abban reménykedik, hogy kínai milliárdosok fogják vásárolni az üzleti utazásokat szolgáló magánrepülőgépeket.

Francois Chazelle, az Airbus alelnöke elmondta, úgy látják, egyre több kínai milliárdos veszi fontolóra, hogy saját repülőgépet vásároljon. Az alelnök szerint élénkülés indult el a piacon, és a legnagyobb érdeklődést Kínából tapasztalták. Elsősorban az olajkereskedelemben, az építőiparban és a vegyiparban tevékenykedő kínai üzletemberek érdeklődtek, tette hozzá Chazelle.


Keresettek az Airbusok

Az alelnök azt is megjegyezte, hogy az elmúlt évben visszaesett az üzleti kisgépek értékesítése. Ugyanakkor azt reméli, hogy jövőre ismét fellendülhet a piac. Tíz éve, amikor elindult ezeknek a gépeknek a gyártása, évente még 150 repülőre kaptak megrendelést.

A második negyedévben az Airbus polgári részlegének bevétele 20 százalékkal 8 milliárd euróra (2200 milliárd forintra), az üzemi eredménye 430 millió euróra (118 milliárd forintra) ugrott. Az Airbus 138 gépet szállított a megrendelőknek, a tavalyi második negyedévi 122-nél is többet.

Júniusban megkezdődött az A320-asok szállítása a kínai Tiencsinben lévő Airbus-üzemből.

A tavalyi második negyedben az Airbus eredményét súlyosan megterhelték az A380-as óriásgép késedelmi költségei is.

Tavaly az Airbus bevétele 9 százalékkal 27,453 milliárd euróra nőtt, az üzemi eredménye 1,79 milliárdos pluszra váltott a 2007-es, 881 milliós mínuszról. Az Airbus tavaly 483 repülőgépet adott át a megrendelőknek, 7 százalékkal többet a 2007-es 453-nál, év végéig 3715 gépre volt megrendelése, 9 százalékkal többre, mint 2007 végén.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5