A tíz legnagyobb lottótragédia

Címkék: millió, legnagyobb, lottó, USA

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az óriási nyereményhez nagy szerencse kell. A következményekkel azonban nehéz számolni, a gyors elszegényedéstől a függőségen át az erőszakos halálig sokan nagy árat fizettek a lottóötösért. Mind a tíz tragikusan végződött történetből készülhetne hollywoodi dráma.

Az összeállítás az Egyesült Államok legnagyobb nyerteseit (illetve veszteseit, a legtöbben ugyanis életükkel fizettek) vizsgálja. Az első "mindössze" 3,1 millió dollárt (585 millió forintot) nyert, de életét tönkretette a drog, az utolsó százszor ennyi pénzhez jutott, az alkohol és a kábítószer az ő lecsúszásában is szerepet játszott. Ahogy az egyik nyertes megfogalmazta: soha a lottóötösnél rosszabb nem történt velük.

iStock
Sokan két kézzel szórják a pénzt

Willie Hurt 3,1 millió dollárt nyert Michiganben, 1989-ben, a nagy nyeremény előtt még boldog családos ember volt. Két év alatt minden megváltozott, elvált, elvesztette gyerekei láthatását, végül gyilkossági kísérlet miatt bíróság elé került. Ügyvédje szerint minderről a férfi kábítószer-függősége tehet, ugyanis rászokott a crackre és a kokainra.

Suzanne Mullins Virginiában 4,2 millió dollárral (791 millió forinttal) lett gazdagabb. 1993-ban még azt tervezte, hogy nyereményét apránként, húsz év alatt veszi fel és költi el lányával és férjével közösen. Öt év múlva azonban annyira felhalmozódtak adósságaik, hogy kénytelen volt kölcsönért folyamodni. Néhány évvel később már nem bírták a havi törlesztőrészleteket, az ok saját és gyermeke betegsége, ráadásul a fiúnak biztosítása sem volt.

Evelyn Adams New Jersey-ben összesen 5,4 millió dollárral (egymilliárd forinttal) lett gazdagabb. Két egymást követő évben, 1985-ben és 1986-ban is ötöse volt a lottón, amihez hatalmas szerencse kell. Húsz év múlva már egy rossz lakókocsiban tengette napjait, miután pénze nagy részét szerencsejátékokra költötte. A másik ok a sok kölcsönt kérő volt, akiknek saját bevallása szerint soha nem tudott nemet mondani.
 
A floridai Alex és Rhoda Toth 13 millió dollárral (2,5 milliárd forinttal) lett a lottó révén gazdagabb, a nevük alapján magyar származású pár 1990-ben nyerte a hatalmas összeget. 2006-ban viszont igen szerény körülmények között éltek, áramuk csak az autó akkumulátoráról volt. Nem sokkal később a férfi meghalt, miközben várta, elítélik-e adóelkerülésért. A nő betegséget szimulált, végül mégis elítélték két évre és 1,1 millió dollárra (207 millió forintra).

A nehéz sorsú William "Bud" Post 16,2 millió dollárt (3 milliárd forintot) nyert a lottón Pennsylvaniában. A férfi még csak nyolc éves volt, amikor édesanyja meghalt, apja árvaházba küldte röviddel a temetés után. Élete 1988-ban, a főnyeremény hatására változott csak meg. Alig néhány hónap alatt elköltötte az óriási összeget, házakat, hajókat és drága autókat vett magának. Még egy repülőgépet is, pedig pilótaengedélye sem volt. "Szegényen boldogabb voltam" - nyilatkozta később.

Janite Lee Missouriban lett 18 millió dollárral (3,4 milliárd forinttal) gazdagabb szerencsés számaival. A dél-koreai bevándorló, akit nem pénze elverése motivált, 1993-ban nyert a lottón. Azonnal elkezdett jótékonykodni, a legkülönbözőbb szervezeteknek adományozott pénzéből. Még Clintonnal, Al Gore-al és a dél-koreai elnökkel is ebédelt, politikai adományainak hála. Alig nyolc év múlva viszont kénytelen volt csődöt jelenteni, alig hétszáz dollárja (132 ezer forintja) maradt.

AFP
A hibákat később követték el

Az illinoisi lottón nyert Jeffrey Dampier 20 millió dollárt (3,8 milliárd forintot). Miután 1986-ban dollármilliomos lett, a férfi rögtön ajándékokkal halmozta el környezetét: barátai és családtagjai sorra kapták az egzotikus utakat, házakat, autókat. Sajnos volt olyan, akinek ez nem volt elég. Jeffrey Dampier húga és annak barátja 2006-ban elrabolta a férfit, majd egyetlen lövéssel megölték. Az indíték féltékenység volt, a büntetés fejenként két év börtön.

Billie Bob Harrell Texasban 31 millió dolláros (5,8 milliárd forintos) nyereménynek örülhetett, a vallásos férfi szintén környezetén akart segíteni millióiból. A közeli barátok és rokonok mellett egyházközösségével is igen bőkezű volt, annyira, hogy 20 hónap után nem is maradt semmi a nyereményből. A férfi bezárkózott szobájába, és megölte magát. Nem sokkal korábban bizalmasan megvallotta, hogy soha rosszabb nem történt vele, mint hogy megütötte a főnyereményt.

Ralph Stebbins Michiganben élt, itt nyert 208 millió dollárt (39,2 milliárd forintot). A józan ésszel szinte fel sem fogható vagyonnal a nagyon is józan gondolkodású férfi úgy bánt, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Kifizette számláit, és a még a nyeremény évében, 2005-ben vállalkozni kezdett: tehéntenyésztésbe fogott egy vidéki farmon. Húsz hónap múlva azonban letartóztatták emberölési kísérlet vádjával, miután mellbe szúrta lánya barátját. Alig két hónappal később, 43 évesen szívelégtelenségben halt meg.

Jack Whittaker West Virginiában 315 millió dollárral (59,4 milliárd forinttal) lett gazdagabb. 2002 december 25-én nyerte a lottótragédiák listájának legnagyobb összegét a férfi, aki a karácsonyi időpont miatt meg volt arról győződve, hogy isten keze van az eset mögött.

A nyeremény kifizetése után nem sokkal azonban ittas vezetésért tartóztatták le, ráadásul egy nagyobb összeget el is loptak tőle.

Egy év múlva ezért kapták el, mert megfenyegetett valakit, majd személyes tragédiák következtek. 17 éves unokája az ő lakásában halt meg túladagolás miatt, idén pedig lánya is elhunyt. Ebben az ügyben még zajlik a nyomozás.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5