luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Milliomos férjre vadászik egy televíziós asszisztensMilliomos bankszámlával rendelkező férj keresésébe fogott egy brit televíziós asszisztens. Rebecca Arnolds megváltoztatta a külsejét és több házasságközvetítőnél is próbálkozott, tapasztalatait pedig egy dokumentumfilmen örökítette meg. A televíziós asszisztensként dolgozó, 28 éves Arnolds ezek után elhatározta, hogy ő is szerez magának egy milliomos férjet, próbálkozásairól pedig egy dokumentumfilmet készít a Channel4 csatornának. ![]() Mindent bevetett A férjvadászat első állomása az volt, hogy Rebecca felkeresett egy stylistot, és a segítségével megváltoztatta külsejét, elegáns darabokra cserélte a farmert és a tornacipőt. Parókát, ékszereket és dizájnerholmikat kölcsönzött. A hozományvadász először egy elit villámrandira ment el, de nem járt sikerrel, ezután egy luxusautó-bemutatón próbálkozott. Itt csak a milliomosok ügynökeivel találkozott, akik nem voltak hajlandóak megadni munkaadójuk elérhetőségét. Az Ascot lovasparkban számos tehetős férfit látott, de őket jobban érdekelték a lovaik, mint az ismerkedés. Ekkor arra gondolt, hogy talán nem a megfelelő korosztálynál próbálkozott. Hiszen nem mindenki a harmincas éveiben válik milliomossá. Regisztrált a Sugardaddie.com oldalon, amelynek segítségével fiatal és csinos hölgyek nem éppen zsenge korú és vonzó, de nagyon gazdag párra találhatnak. A cikk írója egy 67 éves, pocakos milliomossal randevúzott, a program pedig az volt, hogy motorozni mentek, majd a lovagja kioktatta, hogy a teljesítmény arányában számíthat "jutalomra". Ezután egy olyan társközvetítő ügynökségnél keresett társat, ahol a regisztrációs díj a gazdag urak számára 6000 font (1,8 millió forint) volt. A házasságközvetítő iroda Nizzába küldte, hogy egy magas beosztású üzletemberrel találkozzon. A Jack nevű, igen gazdag brit ingatlanfejlesztő helikopterrel vitte Cannes egyik legdrágább éttermébe, majd arról faggatta, hogy miért nem sikerült eddig párt találnia. A televíziós asszisztens már itt tudta, hogy nem sikerül megfelelnie a férfi elvárásainak. Bár a randevú egy csókkal végződött, a nő hiába várt a férfi telefonhívására, és szomorúan állapította meg, hogy ez az eljárás a férfiaknál egyáltalán nem pénztárcafüggő. A nő végül úgy döntött, nem akar mindenáron dúsgazdag férjet. A milliomos partner megtartásához nem elég a kinézetét megváltoztatnia, hanem alázatosan kell viselkednie, és az sem kizárt, hogy a luxuséletért cserébe fel kell adnia a karrierjét, és valaki más igényeinek kell alárendelnie az életét, írta a beszámoló végén.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Aszad
Korea
Cicaszem
|

















