Az egyik leggazdagabb ír fiához megy hozzá a Corrs énekesnője

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az ír Andrea Corr a Celtic Rangers legnagyobb részvényesének örököséhez megy hozzá. Brett Desmond az egyik legsikeresebb ír vállalkozó fia, aki tavaly karácsonykor egy 22 millió forintos gyűrűvel jegyezte el a Corrs énekesnőjét. A ceremóniát pénteken tartják.

Andrea Corr énekesnő egy milliárdos fiához megy hozzá. A fényűző ceremóniát egy golfklubban tartják augusztus 21-én annak ellenére, hogy a klub tagjai (akik évi 42 500 font, azaz 13,5 millió forint tagsági díjat fizetnek) korábban tiltakoztak az esküvő miatt.

independent.ie
Egy golfpályán akar férjhez menni

A pár állítólag mindent megtett, hogy az esemény részletei titokban maradjanak, de a Dundalk Democrat című lap mégis megszellőztette információit. Azt például, hogy az esküvőre ezen a héten pénteken kerül sor.

Az már korábban is publikus volt, hogy az ír származású énekes hozzámegy Brett Desmondhoz, a milliárdos Dermot Desmond tőzsdeguru fiához. A páros kapcsolata két éve tart, állítólag magánéletükkel kapcsolatban mindig is titoktartóak voltak, alig szerepeltek a pletykalapokban.

Ahogy az esküvő híre, úgy az is kiszivárgott, hogy a lánykérésre tavaly karácsonykor került sor, amikor Brett Desmond és Andrea Corr Barbadoson nyaraltak. Az az információ is megjelent, hogy az eljegyzés harmadik főszereplője egy 70 ezer fontos (22,3 millió forintos) gyűrű volt.

A vőlegény a Celtic Rangers legnagyobb részvényesének 32 éves örököse, apja az egyik legsikeresebb ír vállalkozó, akinek vagyonát több millió euróra becsülik. A 35 éves Andrea Corr a testvéreivel alapított Corrs nevű ír zenekarban lett népszerű, később szólópályára lépett.

Jótékonysági tevékenysége miatt is ismert, több olyan koncert vezető előadója volt, melyek bevételét rászorulók, illetve szervezetek kapták meg.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5