luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Zimek Pálinkamanufaktúra, ahol kézműves pálinkák születnekCímkék: Zimek, pálinka, főzde, manufaktúra, sajmeggy Roland Zimeket nem kell bemutatni a pálinkarajongóknak. Tiszta, gyümölcsös párlatait sokan kedvelik. Ellátogattunk Zamárdi-felsőre, hogy bepillanthassunk a kulisszák mögé. Nemcsak beszélgettünk, kóstoltunk is. ![]() Roland Zimek útja Németországból a Balatonig tartott Zimek úr egy betegség miatt elvesztette az állását, de nem esett kétségbe, éppen ellenkezőleg, életformát és lakhelyet változtatott. Mivel mindig víz közelében szeretett volna élni, a Balatonnál ideálisabb helyet nem is tudott volna elképzelni. Feleségével együtt a "magyar tenger" déli partján, Zamárdi-felsőn telepedett le. A bortól nem tudott elszakadni, úgyhogy nyitott egy kis borszaküzletet, mellette pedig házkiadással foglalkozott. Olyannyira szereti a balatoni klímát és a tájat, hogy ma már egyre ritkábban látogat haza. Hogy jött létre mindebből Magyarország egyik legsikeresebb pálinkafőzdéje? Zimek úr mosolyogva emlékszik vissza a kezdetekre. Meséli, hogy tizenkét évvel ezelőtt vásárolt Balatonendréden egy telket, amelyen "véletlenül" hetven meggyfa állt. Adta magát, hogy pálinkát készítsen belőle. Tizenkét évvel ezelőtt azonban nagyítóval is alig lehetett jó gyümölcspálinkát találni a hazai piacon. De nem volt mit tenni, a meggyet csak bérfőzdébe vihette, csakhogy a végeredménnyel Zimek úr egyáltalán nem volt megelégedve. Elhatározta, hogy ezen a helyzeten változtatni fog. A következő alkalommal már olyan bérfőzde után kutatott, ahol megengedték neki, hogy a főzés során maga is ott lehessen. De Zimek úrnak ez sem volt elég, ő szerette volna elkészíteni a saját pálinkáját. Végül talált egy idős főzőmestert, akinek annyira megtetszett Zimek úr hozzáállása, hogy egy idő után már nem is szólt bele a főzés folyamatába. Zimek úr pedig szépen beletanult a mesterségbe. A biztonság kedvéért Ausztriában is elvégzett néhány gyorstalpaló pálinkafőző tanfolyamot. Ennek ellenére azt állítja, hogy amit az ember szeret, azt nem kell, sőt nem is lehet tanulni. Ami technikai tudás szükséges, az menet közben úgyis ráragad az emberre. Sokkal fontosabb, hogy egyszerűen felszínre hozzuk azt a tudást, amelynek létezéséről addig talán sejtelmünk sem volt - mondja. A kiváló minőségű pálinka titka, a főzőmester tudása mellett, a lepárló berendezésben keresendő. Zimek úr a piacon kapható egyik legmodernebb gépet szerezte be, büszkén mutogatja, olyan lelkesen beszél róla, mintha élőlény volna. Ahogy egy zenész beszél a hangszeréről. ![]() A minőség egyik sarokköve a korszerű lepárló "A gép és én szimbiózisban élünk, elmosódnak a konkrét határok" - vallja. A pálinkafőzés nem automatizmus, hiszen minden gyümölcs másképp viselkedik. Ismerni kell a gyümölcsök tulajdonságait, mindegyiket másképp kell lefőzni. Egyiknél előbb kell leválasztani az elő- és utópárlatot, másiknál kicsit később. Főzés közben rengeteg apróságra kell figyelni, hol egy kicsit több levegőt adni, hol a tűzre figyelni. Szavait igazolja, hogy interjú közben negyedóránként fölpattan, hogy ellenőrizze a gépet. Éppen meggypálinka készül. Ez nem gyár, hanem manufaktúra, kézműves pálinkafőzde. A végtermék illata, íze, tisztasága az érzékszerveken múlik. Zimek úr friss málnapálinkát tesz elénk. Három hete került palackba. Fél évre van szüksége a pálinkának, mire alkotórészei összesimulnak. Ő ezt el is mondja a vásárlóinak, de kénytelen rájuk bízni, hogy megfogadják-e a tanácsát, mivel a pálinkáit elég gyorsan elkapkodják. Mi úgy érezzük, a málnapálinka fogyasztásra kész, az illat kiugrik a pohárból, ízében tiszta gyümölcs. Feltesszük a kérdést, vajon fagyasztott gyümölcsből is lehet-e ugyanilyen kiváló minőségű párlatot készíteni. Tapasztalataink szerint ez a kérdés megosztja ugyanis a főzőmestereket. Van, aki állítja, hogy ez nem gond, mások a fejüket csóválják a kérdés hallatán. Zimek úr leszögezi, ő csakis friss gyümölcsből főzi pálinkáit. Az a kérdés, magyarázza, hogy milyen minőséget szeretne az ember készíteni. Magas minőséget nem lehet fagyasztott gyümölcsből kihozni.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Lam
Torony
Reagan
|



















