Milliókat hagyott az egyetemre egy hajléktalan holokauszt-túlélő

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Évek óta nem költött semmire az a 92 éves manhattani asszony, akit egy jóakarója fogadott be és etetett az utóbbi években. A holokauszt-túlélő hölgy a halála után mintegy 18,9 millió forintot hagyott a jeruzsálemi Hebrew University of Jerusalem egyetemre.

Százezer dolláros (19 millió forintos) adományt kapott a napokban a jeruzsálemi Hebrew University of Jerusalem egyetem, amelyet állítólag igencsak megviselt a gazdasági válság. Az eset különlegessége, hogy a "támogató" egy 92 éves, hajléktalan zsidó asszony volt, aki túlélte a holokausztot, írja a Associated Pressre hivatkozva a Lenta.ru.   

A nő két éve hunyt el, és az oktatási intézmény a napokban kapta meg az "örökséget".

wikipedia
Az jeruzsálemi egyetem kapta meg a milliós vagyon egy részét

Mint kiderült, az idős hölgy New Yorkban, egészen pontosan Manhattan utcáin élt, hajléktalan volt, és egy rokona sem volt. Halála előtt néhány évvel egy férfi adott neki szállást és ellátást, cserébe arra kérte a nőt, hogy napközben, ha lejárt egy-egy utcában az autója parkolási engedélye, álljon át vele. A jótevő azt nyilatkozta, nem tudta megállapítani az asszony korát, aki hihetetlenül fürgén mozgott, és nagyon jól vezetett.

Amikor két éve távozott az élők sorából, az illetékesek felfedezték, hogy az asszony 300 ezer dollárnyi (57 millió forintnyi) vagyonnal rendelkezik. Végrendeletében azt kérte a nő, hogy a 300 ezer dollárból 100 ezret Hebrew University of Jerusalem kapjon meg, a fennmaradó 200 ezer dollárt (38 millió forintot) pedig "munkaadója" tegye el.

A hatóságok nem értik, hogy a hajléktalan idős embernek miként sikerült ekkora összeget összegyűjtenie. "Úgy tűnik, jótevőnk az utóbbi években már semmire sem volt hajlandó költeni.

A félretett pénzt valószínűleg a köz javára akarta megmenteni" - mondta Yefet Ozery, az oktatási intézmény társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója, aki hozzátette, hogy a felajánlott összeget az orvostanhallgatók ösztöndíjaira költik.  

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5