Macskák kapták egy svéd nő 81 milliós vagyonát

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Nem hagyott végrendeletet egy dúsgazdag stockholmi asszony, ezért a sokáig tanácstalan svéd hatóságok végül úgy döntöttek, hogy egy macskákat gondozó állatmenhelynek ítélik a 81 millió forintnak megfelelő összeget. A nő barátai szerint az elhunyt nagyon szerette a macskákat.

Egy stockholmi állatmenhely lakói kapták egy svéd nő örökségét, egészen pontosan 300 ezer eurót (81 millió forint). A négylábúak tisztelőjeként ismert hölgy pénzét a szervezet többek között az ingatlanjai felújítására és az ott élő állatok takarmányozására és gondozására használja fel.


A hagyaték jó helyre kerül

Az idős asszony még tavaly hunyt el, és mint kiderült, nem hagyott végrendeletet, ezért az államnak kellett eldöntenie, hogy ki kapja meg az igazán szép összeget. Az illetékesek egy évet vizsgálódtak és gondolkodtak az ügyben, és a végén úgy határoztak: egy cicákat pártfogoló menhely javára utalják át a pénzt, ugyanis a nő barátai és ismerősei egyöntetűen azt mondták, hogy az asszony egész életében imádta a macskákat.   

Nemcsak a világ leggazdagabb embereiről, hanem azok négylábú kedvenceiről is készülnek vagyonlisták. A Bankling.com blog listája szerint az első négylábú milliomos 1923-ban tett szert komoly örökségre. Azóta számos arisztokrata és milliomos hagyja vagyonát négylábú kedvencére, sokszor saját családja kárára.

Az ebek vagyonlistáját egy Günter IV nevű németjuhász vezeti. A kutya apjától, a Günther III nevű ebtől örökölte luxusvillákat és bahamai rezidenciákat is magában foglaló vagyonát, a négylábú felmenő pedig gazdája 1992-ben bekövetkezett halálakor lett egy mesés vagyon örököse. A kutya gazdája Karlotta Liebenstein grófnő volt.

 

 

 

1 komment

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Kozma Bettina | 2010. február 1., hétfő 16:54:45

Az nagyon durva, ha nekem lenne ilyen macskám akkor én egész nap csak elvinném őt vásárolgatni és még körmöshöz is!!!!!!!!!!!

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5