luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Borkarnevál és zenés estek a cívisvárosbanCímkék: Borkarnevál, Debrecen, Békás-tó, Magyarország, fesztivál A magyar borvidékek csaknem teljes választékát felvonultató Borkarneválra, majd a helyi művészek zenés produkcióit bemutató Városházi Zenés Estekre várja a magyar gasztronómia, illetve a könnyed élő zene iránt érdeklődő közönséget augusztus 7. és 13. között Debrecen városa. ![]() A bor mellett a zene is szerepet kap a rendezvényen A rendezvény ideje alatt esténként, a cigányzenétől a dzsesszig terjedő repertoárral, élőzene is szórakoztatja a látogatókat. Ezt követően, augusztus 10-én indul és négy éjszakán át tart az ötödik alkalommal megrendezendő Városházi Zenés Estek programsorozata. A könnyed, de igényes zenés darabokat műsorára tűző, elsősorban debreceni művészek számára bemutatkozási lehetőséget nyújtó rendezvénysorozaton a komolyzenétől a könnyűzenéig szinte minden műfaj szerepet kap. A programsorozatban Napforduló címmel elhangzanak például Römmer Ottó variációi Vivaldi Négy évszak című művéhez, Pergolesi Szerelmi bájital című vígoperájának egy változata, valamint az idei Haydn-évhez kapcsolódóan a Haydn Barytontrio Budapest koncertje is hallható lesz.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Lam
Torony
Reagan
|


















