luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
660 milliót keresett a házán az exminiszterelnökCímkék: Tony Blair, luxusingatlan, London Tony Blair csaknem 660 millió forintnak megfelelő összeget keresett azon a londoni luxusingatlanon, amelyet miniszterelnöki hivatalának betöltése idején vásárolt meg. A Connaught Square-en található ház ára a recesszió ellenére egyre emelkedik. A Blair házaspár 2004 októberében 3,65 millió fontért (1,1 milliárd forintért) vásárolta az ingatlant. 2007-ben megvették a szomszédos, egykor istállónak használt épületet is 800 ezer fontért (250 millió forintért), majd összekötötték a főépülettel. ![]() Nemcsak a parlamentben keresett jól Ami a britek felháborodására okot adhat, az a Daily Mail online brit lap szerint az, hogy az egykori miniszterelnök annak idején az adófizetők segítségével jutott hozzá a luxusrezidenciához. 2003-ban ugyanis lekerült a jelzálog a politikus trimdoni otthonáról, így a volt brit kormányfő felvehetett 296 ezer fontnyi (93 millió forintos) kölcsönt a Cheltenham & Gloucester banktól. Ebből futotta a 182 500 fontos (57 millió forintos) fontos előlegre, amit a londoni házért kértek. Tony Blair 2003 és 2007 között komoly összegeket könyvelt el parlamenti költségként. A Connaught Square kifejezetten kedvelt környék a tehetős lakásvásárlók körében. Közel van a Hyde Parkhoz és az előkelő Mayfair városrészhez, és erős a rendőri jelenlét. Az exminiszterelnök egyébként csinos összegeket keres úgy is, hogy már nem foglalkozik politikával. Jelenleg ő a világ legdrágább szónoka. Egy tavasszal tartott félórás előadásért 200 ezer eurót (54 millió forintot) kapott. Az esettel foglalkozó Sunday Times brit lap összehasonlításként megemlítette, hogy Bill Clinton volt amerikai elnök általában 150 ezer dollárt (28 millió forintot) kap egy-egy előadásért. A volt brit kormányfő ezenkívül a világ egyik legnagyobb befektetési csoportjához, a JP Morgan Chase-hez szegődött tanácsadónak évi kétmillió font (627 millió forint) javadalmazás fejében, és további 500 ezer fontot (157 millió forintot) kap a Zurich Financial Services pénzügyi szolgáltató csoporttól, hasonló munkakör ellátásáért. Készülő memoárkötetéért pedig hírek szerint 4,6 millió font (1,4 milliárd forint) előleget vett fel.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Lam
Torony
Reagan
|


















