luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
A zsokék gyorsítják a mai lovakatA versenylovak csakis a zsokéknak köszönhetik, hogy ma gyorsabbak, mint száz éve. Lovasuk modern guggoló tartása révén ugyanis jóval kevesebb energiát kell felhasználniuk, mint korábban - derítették ki brit kutatók. Míg azelőtt a zsokék többnyire egyenesen ülték meg lovaikat a lóversenyeken, és nem volt egységes lovaglóstílus, a 20. század elején elterjedt a ma is alkalmazott kuporgó tartásforma. Ezzel egyidőben a lovak ideje is javult. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a mai lovak gyorsabbak lennének - írja Thilo Pfau, a Londoni Egyetem kutatója a Science című folyóiratban. Sokkal inkább a zsokék azok, akik célzott, részben igencsak megterhelő mozdulataikkal tehermentesítik a paripákat. ![]() A kuporgó mozgásforma segíti a ló gyorsaságát Pfau és kollégái ló és lovas mozgásáról gyorsulásérzékelők segítségével készítettek képet - tudósít a Der Spiegel című német lap internetes kiadása. Kiderült, hogy a két mozgásciklus nem követi egymást. Ezt úgy lehet elképzelni, hogyha mondjuk homokzsákokat kötnénk a lóra, azokat minden egyes lépéssel fel kéne gyorsítania és lelassítania. Az erre felhasznált energia pedig csökkentené a sebességét. A zsoké azonban aktív mozgása révén kompenzálja e hatást, így a lónak csupán a súlyát kell tartania, mozgásába azonban nem kell energiát fektetnie. A jó zsokék még túl is kompenzálták a mozgást - ebben az esetben hátasuk még gyorsabbnak bizonyult, mint nélkülük.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Lam
Torony
Reagan
|


















