Gazdag arab vette meg James Bond Lotus Esprit Turbóját

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Telefonon keresztül tette meg a tétéjét James Bond egykori autójára, a Lotus Esprit Turbóra valaki a Közel-Keletről. Az illető ragaszkodott hozzá, hogy a neve ne kerüljön nyilvánosságra, viszont az már biztos, hogy a gépkocsi közel 33 millió forintba került.

Egy titokzatos, közel-keleti licitáló vette meg James Bond egyik autóját, a Lotus Esprit Turbót, amellyel a filmbéli ügynök a Szigorúan bizalmas (For Your Eyes Only) című részben száguldozott. Az autó 1981-ben Roger Moore-t segítette akciói végrehajtásában és a napokban került kalapács alá Nagy-Britanniában, a Coys aukciósház szervezésében.

A Lotus Esprit Turbót egy telefonáló vette meg a licitálás során, aki azt kérte a Coys alkalmazottaitól, hogy kiléte maradjon titokban. Mindössze annyit lehet a vásárlóról tudni, hogy a Közel-Keletről származik, és 105 ezer fontot (33 millió forintot) adott a különleges járgányért, amelyből a Lotus gyár két darabot bocsátott rendelkezésre a filmezéshez, ám a felvételek során az egyik autó felrobbant.   


Közel-Keletre kerül James Bond Lotus Esprit Turbója

A gépkocsinak azonban nem csupán az a különlegessége, hogy a James Bond filmben szerepelt, hanem az is, hogy a felvételek előtt a néhai Colin Chapman, a Lotus alapítójának tulajdonát képezte.

Úgy tűnik jó üzlet a 007-es ügynök nagystílű filmbéli "élete", ezt bizonyítja az is, hogy szinte külön iparágak épülnek a témára. Ilyen például a városnézés James Bond módra Londonban, amely igazán fényűző és trendi kikapcsolódást ígér a leendő ügyfeleknek. A "James Bond élmény" nevű szolgáltatás a 31 éves, korábban befektetési menedzserként dolgozó Charlie Matheson ötlete volt. A férfi szerint a limuzinnal való parkolásnál stílusosabb egy luxus-motorcsónakkal érkezni az esti programra, legyen szó étteremről vagy koncertről - a lényeg, hogy az úti cél a Temze partján legyen.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5