Több milliót költött el egy férfi, mert halálos betegnek hitte magát

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Több millió forintnak megfelelő összeget költött el, és egy 6 milliós motort is vásárolt egy kamionsofőr, miután az orvosa tévedésből azt mondta neki, hogy halálos betegségben szenved, és 6 hónap van hátra az életéből. Az elszegényedett, ám makkegészséges férfi a bírósághoz fordult.

A 62 éves Phil Collinst 2007 áprilisában szállították kórházba, mert csökkent az étvágya és a testsúlya, és kórosan vérszegény volt. Az orvosok téves diagnózist állítottak fel, miszerint a férfi rákbeteg és fél éve van hátra.
 
A yetminsteri férfi úgy döntött, hátralevő idejét hobbijának, a motorozásnak szenteli. Azonnal otthagyta a munkahelyét, és megtakarításaiból vásárolt egy Triumph motorbiciklit 18 ezer fontért (5,7 millió forintért) hogy megédesítse hátralevő napjait.

dailymail.co.uk
A motorozásnak szentelte hátralévő napjait

Collins vásárolt a feleségének egy Ford Focust is, ezenkívül felújította a házukat, hogy az asszonynak ne kelljen egyedül bajlódnia a munkával a férj halála után. Megünnepelték az utolsó közös karácsonyukat, és a férfi utolsó születésnapját is.

A férfi állapota azonban egyáltalán nem rosszabbodott, és a múlt hónapban egy vizsgálat során kiderült, hogy az orvosok tévedtek: a férfi betegsége egyáltalán nem halálos. Egy további kontroll során pedig azt az eredményt kapták, hogy a kamionsofőr egyáltalán nem is beteg.

A Collins házaspár öröme mégsem volt felhőtlen, ugyanis az férfi "betegsége" idején rengeteg pénzt elköltöttek. Ráadásul a férfi kórházba került, mert másfél éven keresztül feleslegesen kellett erős gyógyszereket szednie.

Collins és felesége úgy döntöttek, hogy bírósághoz fordulnak, mert a téves diagnózis tönkretette az életüket. A feleslegesen beszedett gyógyszerek komoly egészségügyi problémákat okoztak, és az orvosok hibája lelkileg is nagyon megviselte őket.

A kórház igazgatója egy levélben ismerte el, hogy az orvosok hibáztak: a diagnózist azelőtt állították fel, mielőtt az összes teszt eredményét megvizsgálták volna.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5