luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Beszáll saját udvarának felújításába a belga királyCímkék: II. Albert, Belgium, király, udvar, felújítás Kímélné a belga állam pénztárcáját II. Albert, ugyanis felajánlotta, hogy az uralkodó családnak adott éves juttatásból 164 millió forintnak megfelelő eurót vonjanak le az illetékesek a királyi palota udvarának rekonstrukciójához. ![]() Saját juttatásaiból ajánlott fel 600 ezer eurót a belga király Az uralkodó szóvivői irodájának közleménye szerint II. Albert azért szánta magát erre a lépésre, mert aggódik az állam nehéz költségvetési helyzete miatt. II. Albert azt kérte a kormányfőtől, hogy a 600 ezer eurót (165 millió forintot) abból az állami támogatásból vonják le, amely a királyi családnak jár évente. Herman Van Rompey elfogadta a felajánlást. Tavalyi adatok szerint a belga királyi család fenntartása az adófizetőknek évi 13,9 millió eurójába (3,8 milliárd forintjába) került. Ebből az összegből 10 millió euró (2,7 milliárd forint) csupán az udvar fenntartására és a király "ellátmányára" megy el. Közel egymillió eurót (275 millió forintot) Fülöp belga királyi herceg, II. Albert belga király és Paula belga királyné legidősebb fia, a trón várományosa kap meg. A királynénak 1,6 millió euró (440 millió forint) jár. Jelenleg II. Albert minden gyermeke támogatásban részesül, ám a közelmúltban elfogadott új törvények szerint ez a helyzet Fülöp trónra kerülésével megváltozik, és rajta kívül csupán lánya, Erzsébet, a belga trón örököse kaphat állami juttatást. A belgák 70 százaléka sokallja az állami költségvetésből a királyi családnak járó adományokat, közel egyharmaduk pedig teljesen megszüntetné azokat - derül ki a helyi sajtóban a közelmúltban ismertetett közvélemény-kutatásból. A belga szenátus nemrégiben döntött az uralkodócsaládnak járó, évi közel 14 millió eurós (3,8 milliárd forintos) állami támogatás csökkentéséről, ezt követően közölték a felmérést a flamand nyelvű belga lapok. A belga törvények értelmében a királyi család rendszeres ellátmányban részesül az adófizetők pénzéből, hogy fenntarthassa a monarchia intézményeit, és tagjai megfelelően képviselhessék az államot a különféle rendezvényeken. A sajtó kommentárja szerint az állami dotáció teljes eltörlése mellett elsősorban azok a (főleg flamand) nacionalisták állnak, akik az ország kettéválását szeretnék elérni.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Lam
Torony
Reagan
|


















