luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Hetente több mint tízmillió kell a grófnő megélhetéséhezCímkék: válás, gazdag, milliomos, arisztokrata, Marie Douglas-David, per A házassági szerződésben szereplő összeg mintegy háromszorosát, csaknem 20 milliárd forintot követel férjétől egy válófélben levő svéd grófnő. A hatalmas összegre azért van szüksége, mert állítása szerint hetente 53 ezer dollár szükséges kiadásai fedezéséhez. A svéd arisztokrata nő és a korábban a Wall Streeten elemzőként dolgozó George David 2002-ben kötött házasságot. Az üzletember akkor már elvált előző feleségétől, akitől három gyermeke született. ![]() Csak limuzinra több mint százezret költ hetente Kapcsolatuk 2004-ben romlott meg, miután fény derült a grófnő hűtlenségére. 2005-ben utólagos házassági szerződést kötöttek, amelynek értelmében az asszony az esetleges válás után 43 millió dollárral (8,5 milliárd forinttal) távozhat a házasságból. A grófnő azonban tavaly óta férje 329 millió dolláros (65 milliárd forintos) vagyonának csaknem harmadára, 99 millió dollárra (19,5 milliárd forintra) tart igényt, ezenkívül meg akarja szerezni New Yorkban és Svédországban található luxusotthonaik közül az egyiket. A 37 éves asszony ezt azzal indokolta, hogy kényszerítették a szerződés aláírására, ezenkívül megélhetésének biztosításához heti 53 ezer dollárra (10,4 millió forintra) van szüksége. A korábban bankárként dolgozó Marie Douglas-Davidnek jelenleg nincs jövedelme, heti kiadásait pedig egy dokumentumban részletezte, amit bemutatott a bíróságnak. Ez alapján csak ruhákra hetente 4500 dollárt (886 ezer forintot) költ, a fodrásznál 1000 dollárt (197 ezer forintot), az éttermekben és a szórakozóhelyeken 1500 dollárt (295 ezer forintot) hagy ott. Utazásra 8000 dollár (1,6 millió forint), limuzinra 700 dollár (138 ezer forint) megy el egy hét alatt, asszisztense 2200, lovai 1570, növényei pedig hetente 600 dollárba (433 ezer, 309 ezer és 118 ezer forintba) kerülnek. A grófnő azt a híres ügyvédet fogadta, fel, aki annak idején Marla Maples-t, Donald Trump milliárdos exfeleségét képviselte a válóperben. Az ügyvéd szerint a jelenleg 67 éves üzletember nem engedte, hogy felesége dolgozzon, és azt akarta, hogy idejét vele töltse, ezzel lerombolta az önbecsülését és tönkretette a karrierjét. Az ügyben előreláthatólag a hónap végén születik döntés.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Aszad
Korea
Cicaszem
|

















