Kate Moss megduplázhatja vagyonát

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Kate Moss nem kisebb feladatra kapott felkérést, mint hogy egy óriási médiabirodalom egyik vezető tanácsadója legyen. Az új vállalkozást a Disney konkurenciájának szánják, és két, Mosshoz közelálló üzletember indítja. A modellkedésből állítólag úgyis elege van, szívesebben foglalkozna az óriási cég arculatával.

A 35 éves szupermodellnek igen nagy múltja van a luxuskategóriás ruhák reklámozásának területén. Most a jelek szerint készen áll egy nagyobb kihívásra.

dailymail
Sir Philip Green, Kate Moss és Simon Cowell

Kate Moss fontos tagja lesz egy óriáscégnek, amelyet Simon Cowell és Sir Philip Green alapít. A globális szórakoztatóipari vállalkozással azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy a Disney riválisává tegyék.

A több millió fontos (egymilliárdos összeg is elhangzott már) üzlet fontos eleme, hogy Moss kisasszony lesz a felelős a cég imidzséért, stílusáért. Természetesen divattanácsot is adni fog a cégnek, aminek a neve egyelőre még nem ismert.

A Daily Mail szakértői szerint amennyiben szerződése alapján jutna a profitból is Kate Mossnak, úgy akár meg is duplázhatja vagyonát, ami így mintegy 100 millió fontra (32 milliárd forintra) duzzadhat.

Ahogy a brit sajtó a közelmúltban megírta, az ismert cégek tulajdonosai, Cowell és Sir Philip azt tervezik, hogy egyesítik erőiket. Anyagi erőforrásaik és tudásuk latba vetésével pedig egy globális céget alapítanak. Saját régi barátságukra alapítanák ezt az üzleti kapcsolatot, amibe Kate Moss is régi ismerősként kerülne.

Állítólag Phil bácsinak szólítja Greent, akivel Top Shop nevű luxuscégében is együtt dolgoznak.

A nyilvánosságra került információk szerint Kate Moss már unja több évtizedes modellkarrierjének építését, és évek óta keresi a kiutat.

A különböző területeken sikeres hármastól sokan várják, hogy közös munkájuk is eredményes lesz.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5