luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
A leggazdagabb bevándorlókCímkék: gazdag, üzletember, milliomos, lista A Forbes magazin hagyományos, leggazdagabbakat tartalmazó összeállításában sok példát találunk olyan üzletemberre, akik választott hazájukban lettek sikeresek. A cikkünkben szereplő példák számára valóban "Amerika a lehetőségek földje". Az idősebbek között természetesen ott találjuk Soros Györgyöt, a fiatalok között pedig meglepő az internetes guruk magas aránya. Ő maga már diákként munkába állt, később tulajdonostárs lett a boltban, ahol dolgozott. 24 éves korára már 10 piac tulajdonosa volt, és évi 24 millió dollárt (4,7 milliárd forintot) keresett. Ingatlanbefektetéseit ötmillió dollárral kezdte a hetvenes években, ma több százmillió dollárra teszik tulajdonainak összértékét. ![]() Magyarországon született példakép Igor Olenicoff kaliforniai ingatlanmágnás szerint egyértelmű kapcsolat van a siker és aközött, hogy valaki külföldre is hajlandó utazni szerencsét próbálni. Családja az orosz forradalom idején menekült Iránba, ő 56-ban az USA-ba. Új hazájában hitelek és lehetőségek várták, ő pedig kihasználta ezeket. Mindketten azt állítják, hogy ambíciójukat, szívósságukat nem nagyon tudták átadni gyermekeiknek, akik már hozzászoktak a jóléthez. Ők viszont a mai napig maguk takarítják a lakásukat, és zavarja őket, ha égve maradnak a lámpák, és forog a villanyóra. A lap a legendás bevándorlók között említi Soros Györgyöt is. A Budapesten született tőzsdeguru családja 1947-ben költözött Londonba, ahonnan tanulmányi befejezése után 1969-ben New Yorkba ment, ahol megalapította az egyik első befektetési alapot. A legtöbben legendás tőzsdei üzleteiről ismerik, illetve nonprofit alapítványa miatt, ami a fiatal demokráciákban tevékenykedik. ![]() Sergey Brin hat éves kora óta él az USA-ban Nemcsak a nyugdíjas korú üzletemberek között találunk újvilági sikersztorikat, az újabb keletű technológiai szektor is bővelkedik ilyenekben. Az eBay-alapító Pierre Omidyar például Franciaországban született, iráni bevándorlók gyermekeként. Programozóként tanult, és 1995-ben alapította a legnagyobb online kereskedelmi céget, amelyet jelenleg 88 millióan használnak. A Yahoo alapítója, Jerry Yang Tajvanban született, és tíz évesen, amikor az USA-ba költözött, egyetlen szót tudott angolul, azt hogy shoe (cipő). 1995-ben alapított cégét 44,6 milliárd dollárért vette volna meg a Microsoft, de visszautasították az ajánlatot. A Google egyik alapító-tulajdonosa, Sergey Brin orosz családjával érkezett az Egyesült Államokba 1979-ben, hat éves korában. Larry Page-el egy PHD programban találkoztak, legendás cégüket egy garázsban indították el.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Aszad
Korea
Cicaszem
|


















