330 millió forintos vacsora a hajléktalanokért

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A milliárdos befektető, Warren Buffett 1,68 millió dollárért (330 millió forintért) ül egy asztalhoz egy torontói cég munkatársaival. A megtiszteltetést egy évente megrendezett jótékonysági árverésen nyerték el a szerencsések, akik neve most került nyilvánosságra. A milliókból San Francisco hajléktalanjai részesülnek.

Mint bejelentették, az üzletember nyolc vendéggel ül majd asztalhoz valamikor a jövő évben, a helyszín a New York-i Smith & Wollensky steakhouse. A nyertes Salida Capital vezetője, Courtenay Wolfe azt nyilatkozta, hogy Buffett bölcsessége és tapasztalata a mostani gazdasági helyzetben igen nagy érték számukra.


Buffett megéri a pénzét

Azt is elárulta, hogy már négy éve megteszi a maga ajánlatát a hagyományos jótékonysági árverésen, viszont csak idén, cége 10. születésnapján szánta rá magát arra, hogy mindenképpen győzzön. "Ez is egy módja annak, hogy a meghívottaknak köszönetet mondjunk azért a sok erőfeszítésért, amit a cégért tettek" - fűzte hozzá.

Tavaly az ismert gazdasági helyzet következtében a Salida Multi stratégiai alap elvesztette tőzsdei értékének 66,5 százalékát. Az első félévben aztán a cég értékét visszatornázták a korábbi 83,4 százalékos szintjére.

Az árverés része volt annak a jótékonysági estnek, amelyet a Glide alaptvány tartott San Francisco hajléktalanjait megsegítendő. Buffett minden évben felajánl egy jótékony célú üzleti vacsorát annak, aki a legtöbbet hajlandó fizetni érte.

2008-ban egy kínai üzletember, Zhao Danyang rekordösszeget, 2,1 millió dollárt (413 millió forintot) fizetett a jótékonysági vacsoráért. Warren Buffett 2000 óta árulja ilyen módon üzleti tanácsait egy étkezés erejéig.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5