Bezár a legrangosabb londoni régiségvásár

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Megszűnik a már 75 éve létező régiségvásár Londonban. A The Grosvenor House Art and Antiques Fair volt az egyik legrégebbi és legrangosabb művészeti piac Nagy-Britanniában.

A The Grosvenor House Art and Antiques Fair június közepén gazdasági szempontból igencsak sikeres vásárt bonyolított le a hozzáértők szerint is, ám ennek ellenére az illetékesek közösen úgy döntöttek, nincs tovább, a piacot meg kell szüntetni.


Elveszítette varázsát a híres művészeti piac

Philip Mould, ismert antikváriumtulajdonos úgy véli, a művészeti piac elveszítette a korábbi varázsát, ezért erővel nem szabad tovább működtetni.

Ezen a véleményen van számos más, művészeti piaci szereplő is, akik azt mondják, Londonnak ezen a téren új vérkeringésre van szüksége.

A hivatalos verzió szerint a vásár pénzügyi szempontból "életképtelenné" vált, mivel az eseménynek helyt adó Marriott hotellánc tulajdonába tartozó Grovner House szállodának már nem éri meg kiadni a fő termét három hétre a nyári főszezon előtt. Ráadásul kevés a támogató, a művészeti tárgyak biztosítási díja pedig az utóbbi időkben az egekbe szökött. Elemzők úgy látják, a nagyobb vállalatok már nem szívesen adnak pénzt az efféle eseményekre, mivel alig származik hasznuk belőle.

A legutóbbi, vagyis úgy tűnik, hogy a legutolsó művészeti kiállítást mintegy 2000 szakértő és híresség látogatta meg, így többek között Kamilla cornwalli hercegnő is.

Több mint 90 forgalmazó állította ki a különféle művészeti tárgyait, a középkori szobrászat remekeitől kezdve a kortárs fényképekig.

A The Grosvenor House Art and Antiques Fair-t 1934-ben, a harmincas éveket jellemző gazdasági világválság idején rendezték meg először. Rögtön felkeltette a gyűjtők figyelmét. Az évek során rengeteg közismert személyiség, köztük politikusok, sportolók és több királyi család tagja válogatott az óriási kínálatban.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5