Amerika 10 legdrágább otthona

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Noha az elmúlt évben óriásit estek a luxusházak árai, a tíz legdrágább egyesült államokbeli otthont még mindig a 60 és 125 millió dollár közötti árakon kínálják. Van olyan ház, ami 50 millió dollárt veszített az értékéből.

Az amerikai luxusingatlan-piac igencsak megérezte a válságot. A Forbes idei tízes listáján, amin az eladásra szánt lakásokat összesíti áruk alapján, nem is annyira a sorrend átalakulása, mint inkább valamennyi esetben az árak csökkenése a legszembetűnőbb változás a tavalyihoz képest.

Egy évvel ezelőtt a piac még bizakodó volt, hiszen sorra köttettek a csillagászati értékű adásvételek, és egyesek szerint a kereslet igen magas volt, a helyzet idén megváltozott. Mint a Forbes írja, senki nem akar már 100 millió dollár feletti házat vásárolni. 30 milliósat is csak néhányan.

A tízes lista az ingatlankereskedőkkel történt egyeztetés alapján alakult ki. Nem vették figyelembe a két fél által megkötött adásvételeket, ahol az ingatlan nem került ki a piacra, valamint nem került fel a listára az óriásbirtokok árai sem, ahol a földterület értéke hangsúlyosabban alakítja a végső összeget.

Fleur de Lys (125 millió dollár)

A 125 millió dolláros (24,6 milliárd forintos) ingatlan idén az első helyezett a listán. A Kaliforniában található luxusingatlan egy versailles-i kastély mintájára épült. A csaknem 4200 négyzetméteres házban egy 50 fős moziterem és egy könyvtár is található, természetesen minden könyvből csak az első kiadást emelhetjük le a polcokról.

Forbes
Idén a legdrágább egyesült államokbeli ingatlan

Kevesebb mint 6 millió forintos négyzetméterárért ráadásul valódi kastélyt kapunk.

Tranquility (100 millió dollár)

A csaknem egy négyzetkilométeres birtok jelenleg Joel Horowitz, a Tommy Hilfiger egyik alapítójának tulajdonában van. Az 1858 négyzetméteres ház a nevadai adóparadicsomban található, egészen pontosan a Tahoe-tónál, így nemcsak a 3500 palackos borospincét és az úszómedencét, de az itt bejelentett vállalat költségeinek enyhítését is megfizetjük.

Kastély a Bel Airben 85 millió dollárért

A csaknem 4500 négyzetméteres kastély nem hivalkodik saját névvel, annál inkább egy 11 méteres, jeruzsálemi kövekből épült fallal, ami a Kalifornia elit környékén is plusz biztonságot ad a betöréstől tartó tulajdonosoknak. És persze 16,7 milliárd forintos árával.

20 autó fér el a garázsban, a vendégek pedig 14 fürdőszobát használhatnak, így biztosan nem kell a szükségesnél hosszabban várni reggelente a hölgyvendégek készülődésére.

Jacobean birtok (75 millió dollár)

A Dunellen Hall ára 50 millió dollárt (9,8 milliárd forintot) zuhant a tavalyihoz képest, így 125 millió (24,6 milliárd forint) helyett 75 millió dolláros (14,8 milliárd forintos) árral van jelen a piacon.

Egyik nagy értéke az elszigeteltség, amit az itt élők élvehetnek. Nemcsak azért, mert egy 40 hektáros földbirtok veszik körül a házat, hanem a birtokon elhelyezkedő fák is úgy helyezkednek el, hogy nem kell tartani a kíváncsi tekintetektől. A szomszédok pedig hallótávolságon kívül vannak a 14 hálószobás háztól.

Hummingbird Nest Ranch (75 millió dollár)

Ez a ranch is Kaliforniában található, Malibu északi részén terül el a 123 holdas birtok, és az azon található, az előzőekhez képest szerényebb méretekkel rendelkező 1580 négyzetméteres ház.

Ezenkívül azonban a birtokon található hat vendégház is, valamint tíz különálló épület a személyzetnek. Így teljes lehet a 14,8 milliárd forintos ingatlan építészeti stílusa által közvetített spanyol birtokosi életérzés.

New York-i lakás 75 millió dollárért

Két Upper East Side-i lakás is kiérdemelte, hogy felkerüljön a listára.

Jelen esetben nem beszélhetünk földbirtokról, csupán egy csaknem 2000 négyzetméteres, hat szintre osztott házról, ami kanyargós lépcsőházakkal, magas mennyezettel és belső udvarral próbálja meg megvalósítani a legmagasabb luxust New Yorkban. Természetesen a borospince, a tetőterasz, könyvtár, szauna, edzőterem és a megfelelő számú (jelen esetben tíz) fürdőszoba sem hiányozhat a házból.

BootJack Ranch (68 millió dollár)

A kolorádói BootJack Ranch ára a tavalyihoz képest 20 millió dollárral (3,9 milliárd forinttal) zuhant, így a listán ez a második legnagyobb értékvesztésen keresztülment ingatlan.

Forbes
20 millió dollárt esett az ára

A harmadik helyett a hetedik hellyel kell beérnie a 12,5 négyzetkilométernyi birtokkal büszkélkedő, 1300 négyzetméteres luxusotthon tulajdonosainak. A 13,3 milliárd forintos birtokon természetesen további házak is találhatóak, összesen több mint 7000 négyzetméterre növelve az így 50 személy részére is kényelmes lakrészeket.

Brentwoodi birtok 65 millió dollárért

Dél-Kaliforniában nehéz egy akkora birtokot szerezni, mint ami a hét házból álló, 12,7 milliárd forintos épületkomplexum körül található. 112 holdas telek és 17 fürdőszoba várja az ide látogatókat és a birtok megvétele iránt érdeklődőket.

Pickfair (60 millió dollár)

Az 1919-ben épült házért, amiben a némafilmek egyik sztárja, Douglas Fairbanks is élt, most 11,8 milliárd forintért árulják. A György-korabeli stílusban épült ingatlanban a luxus minden formája kiélvezhető.

Újabb New York-i lakás 60 millió dollárért

Egy 930 négyzetméteres Upper East Side-i lakás is felkerült a listára. A 11,8 milliárd forintot érő ingatlanból beláthatjuk az egész környéket, hiszen valamennyi irányba van ablaka a lakásnak. Persze a tetőteraszról is bizonyára kellemes kilátás nyílik az alattunk nyüzsgő forgalomra.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5