Nem tudta kifosztani a válás után meggazdagodott milliomost az exfeleség

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Nem kell nagyobb válási összeget fizetnie annak a brit férfinak, aki a házasság felbontása után lett milliomos, mondta ki a napokban a bíróság. Az üzletember a válás kimondásának idején vagyona 42 százalékát engedte át az exfeleségének.

dailymail.co.uk
Martin Walkden nem osztozik
Martin Walkden házához azután szegődött a szerencse, miután elvált feleségétől, Kimtől. A férfit a 2006-ban, a válás kimondásakor 500 ezer font (162 millió forint) kifizetésére kötelezte a bíróság, az exfeleség a férfi vagyonának 42 százalékával távozott a házasságból.

Időközben a Triesse nevű fűrészáruval kereskedő céget, amelynek Walkden egyik fő részvényese volt, több mint 3,7 millió fontért (1,2 milliárd forintért) értékesítették. Az adásvételnek köszönhetően az elvált férfi bankszámlája több mint 1,8 millió fonttal (585 millió forinttal) gyarapodott.

Amint Walkden vastagodó pénztárcájáról az exfeleség tudomást szerzett, azonnal bírósághoz fordult, és a válási összeg módosítását kérte. Azzal indokolta igényét, hogy az apanázs megállapítása exférje részvényeinek értékén alapult, amelyek annak idején tízszer kevesebbet értek, mint ma.

A bíróság végül elutasította az asszony kérelmét. A részvénypiac kiszámíthatatlanságára és arra hivatkoztak, hogy a válóper idején nem lehetett biztosat tudni a részvények sorsa felől. A döntés precedensként szolgálhat a jövőben a hasonló esetekben.

A bíróság határozatának megszületése előtt a 46 éves férfinak egyébként nem volt kifogása az ellen, hogy exneje az előírtnál több pénzt kapjon.
 
Az üzletember 1986-ban kötött házasságot, 1995-ben pedig 100 ezer fontot, azaz 32 millió forintot fektetett be a később nyereségesen értékesített cégbe.

Egy másik brit üzletember azért fordult bírósághoz, mert a gazdasági válságra hivatkozva utólag meg akarta kurtítani az exfeleségének megítélt válási összeget. Az 50 éves, dél-afrikai származású befektető tavaly egyezett meg exfeleségével a tekintélyes összegben, amely akkori összes vagyonuk 43 százalékát tette ki, de már nem akarja kifizetni ezt az összeget.





Az ügy azonban olyan új fordulatot vett, amely az exfeleség malmára hajtja a vizet.

Kiderült ugyanis, hogy a milliárdos évek óta kettős életet él, és egy másik családja is van, szeretője és kisfia csak egy saroknyira él a férfi otthonától, és a családi nyaralásokon is ugyanabban a szállodában laktak. Az ügy tárgyalása júliusban folytatódik.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5