Nem akarnak fizetni az adófizetők pénzét költő képviselők

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Nem akar fizeti néhány olyan munkáspárti brit parlamenti képviselő, akik kivették a részüket a néhány hónapja kitört költségtérítési botrányból. A 41 megnevezett politikusnak, akik olyan kiadásokat számoltattak el, mint az úszómedence-tisztítás vagy a vakondirtás, még összesen 250 ezer fontot kell visszatérítenie.

dailymail.co.uk
David Cameron nyugtat
Összesen 250 ezer fontot (81 millió forintot) kell visszafizetniük azoknak a brit parlamenti képviselőknek, akik  méltatlanul használták fel az adófizetők pénzét. Akad azonban közöttük olyan, aki úgy gondolja, nem tartozik semmivel az adófizetőknek, és mindeddig egy fillért sem fizetett vissza.

Közéjük tartozik egy Andrew MacKay nevű munkáspárti képviselő és felesége, akik két különböző képviselői lakásra vettek fel pénzt. Kollégájuk, Brian Binley a saját cégének tulajdonában lévő lakást bérelte ki, az albérleti díjat pedig kiszámlázta.

Mások gyermekeik rendelkezésére bocsátották a szolgálati lakásukat, és felvették a lakásbérlésért járó juttatásokat. Olyan is akadt, aki saját lánya lakását bérelte ki, a bérleti díjat pedig az adófizetőkre hárította. A költségtérítési botrány miatt elrendelt vizsgálat szerint összesen 41 munkáspárti képviselő tartozik kisebb-nagyobb összegekkel.
 
A költségtérítési csalásokra, amelyekben nemcsak a munkáspárti képviselők érintettek, a The Daily Telegraph nevű napilap cikksorozata irányította a politikusok és a közvélemény figyelmét. A legtöbbet, 33 ezer fontot (10,7 millió forintot) Barbara Follett államtitkárnak, Ken Follett regényíró feleségének kellett visszafizetnie, de vannak olyan képviselők, akik 25 ezer, illetve 15 ezer fonttal tartoznak.

A brit parlamentben a közelmúltban Richard Laing, a harmadik világ szegénységének felszámolásáért küzdő brit vállalat, a CDC vezérigazgatójának ügye is botrányt kavart. Kiderült ugyanis, hogy a szervezet vezetője sokkal nagyobb fizetést és jutalmat kap, mint más állami szervezetek vezetői, miközben nem fejt ki jelentős hatást a harmadik világ szegénységére.

Richard Laing 2007-ben 970 ezer fontot (315 millió forintot) vitt haza, miközben kollégái 435 ezer fonttal (142 millió forinttal) is "beérték". A segélyszervezetet azért is támadták, mert miközben 2007-ben 1,4 milliárd fontos profitot halmozott fel - többet, mint amennyit jótékony és egyéb célokra küldött a szegény országokba -, az összeget nem használta fel, vagyis túlságosan is profitorientált cégként viselkedik. 


 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5